Bernie Ecclestone elismerte, hogy elfelejtett bevallani 180 milliárd forintnyi vagyont, elítélték

2023. október 12. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhét hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte csütörtökön a bíróság Londonban Bernie Ecclestone-t, a Forma-1-es gyorsasági autóverseny-sorozat korábbi jogtulajdonosát az MTI híre szerint.

Bernie Ecclestone, a Forma-1 volt főnöke csütörtökön elismerte bűnösségét egy csalási ügyben, melyben nem jelentett be több mint 650 millió dollárnyi (mintegy 180 milliárd forint) vagyont, írja az Independent. A 92 éves Ecclestone a Southwark Crown Court angol koronabíróságon bűnösnek vallotta magát.

A milliárdos 2015-ben még Forma-1 főnök volt, amikor elmulasztotta bejelenteni azt a szingapúri céget, amelynek bankszámláján mintegy 650 millió dollár volt. A vád szerint Ecclestone – akinek három felnőtt lánya, valamint egy fia van – csak egyetlen olyan bizalmi vagyonkezelőt jelentett be az adóhatóságoknak, aminek a lányai voltak a kezdeményezettjei, és akkor kijelentette, hogy se nem alapított, sem nem kedvezményezettje más, Nagy-Britannián belül vagy kívül ilyennek.

Bernie Ecclestone megérkezik a Southwark Crown Courtba 2023. október 12-én – Fotó: Henry Nicholls / AFP
Bernie Ecclestone megérkezik a Southwark Crown Courtba 2023. október 12-én – Fotó: Henry Nicholls / AFP

Az ügyész szerint Ecclestone tudta, hogy ez a kijelentése valótlan vagy félrevezető. Ecclestonék azt állítják, hogy akkor nem voltak teljesen tisztában a számlákra befolyó összegekkel kapcsolatban adó-, kamat- vagy büntetőjogi szempontból, de elismerik a felelősséget. Ecclestone most elfogadta, hogy adófizetési kötelezettsége áll fenn az ügyben.

Ecclestone büntetőpere eredetileg novemberben kezdődött volna, de mivel a kezdeti tagadás után beismerte, hogy adócsalást követett el, az angol-walesi büntetőjog alapján a bíróság külön büntetőper nélkül is ítéletet hozhatott. A vád képviselője a csütörtöki tárgyaláson kijelentette: Bernie Ecclestone annak idején tudatosan közölt valótlan vagy félrevezető információt az adóhatósággal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!