A gázai alagútrendszer van az izraeli gépek célkeresztjében

2023. október 12. – 06:37

Másolás

Vágólapra másolva

A legutóbbi izraeli légicsapások célpontja egy olyan alagútrendszer volt a Gázai övezetben, amelyik évtizedek óta a Hamász műveleti központjaként funkcionál. Jonathan Conricus, az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a Gázai övezetre úgy kell tekinteni, hogy ott „egy réteg a civileké, egy pedig a Hamászé”. Ezzel arra utalt, hogy a terroristák jelentős része a föld alatt tevékenykedik.

Fotó: Israel Defense Forces (idf) / Reuters
Fotó: Israel Defense Forces (idf) / Reuters

Az alagutak többsége a Hamász 2007-es hatalomátvétele óta épült, azóta szolgálnak az utánpótlás szállítására, valamit az Izrael elleni hadműveletek megtervezésére és kivitelezésére. Ezek fölött vannak a sűrűn lakott negyedek, „amelyek közül sok már romokban hever”, tette hozzá a szóvivő. Conricus szerint sokkal több alagút van, mint amennyit el tudnánk képzelni. „Amit jelenleg teszünk, az a Hamász parancsnokai, magas rangú vezetői elleni csapásmérés minden szinten” – mondta. (BBC)

Hogyan játszották ki a világ egyik legfejlettebb hadseregét? Cikkünk a témában>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!