Lengyelország evakuálja az állampolgárait Izraelből
2023. október 9. – 07:50
Lengyelország megkezdte állampolgárainak evakuálását Izraelből, az első, mintegy 120 embert szállító repülőgép hétfőn kora reggel szállt le Varsóban. „Az első Izraelből evakuált emberek már Lengyelországban vannak. Szeretnék köszönetet mondani katonáinknak a művelet hatékony végrehajtásáért. Ti vagytok a legjobbak” – tweetelte Mariusz Błaszczak lengyel védelmi miniszter. A nap folyamán várhatóan még két repülőgép érkezik Izraelből Lengyelországba.
Vasárnap a lengyel védelmi miniszter azt mondta, hogy mintegy 200 lengyel turista, köztük iskolai kiránduláson lévő gyerekek várakoznak Izrael elhagyására.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap éjjel jelentette be, hogy a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret, és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé.
(BBC)