Csehország is támogatja Izrael önvédelmi jogát, egy EP-frakció felülvizsgálná a palesztinok uniós támogatásait

2023. október 9. – 11:04

Másolás

Vágólapra másolva

Jan Lipavský cseh külügyminiszter beszélt a hétvégén izraeli kollégájával, és biztosította arról, hogy

„Csehország teljes mértékben Izrael és az önvédelmi joga mögött áll”,

írja az Euractiv. A kalózpárti politikus szerint „az álláspontunkat az Európai Unión belül is elismételtük”.

Petr Pavel nemrég kinevezett elnök úgy látta, hogy

a Hamász támadása „hosszú időre blokkolni fog bármiféle békés megoldást a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére.

Ez az agresszív tett elkerülhetetlenül egy kemény és jogos reakciót fog kiváltani Izraelből”, aminek sok sérültje lesz. A helyzetre szerinte a tárgyalóasztal mellett kellene megoldást találni „egy nagy adag jóakarattal”.

Jan Zahradil, az euroszkeptikus-konzervatív ODS európai parlamenti képviselője a palesztin EU-támogatások csökkentésére szólított fel. Szerinte az uniós frakciójuk, az Európai Konzervatívok és Reformerek is erre fog törekedni az EP-ben. „Ezt a koncepciót alaposan meg kellene vizsgálni és át kellene gondolni. Elfogadhatatlan, hogy Izrael elleni gyűlöletet terjesszenek európai pénzen” – írta X-en (a volt Twitteren).

Mikuláš Peksa, a zöldekhez tartozó Kalózpárt képviselője úgy látta, hogy az uniós támogatás nem terroristáknak megy. „Az Európai Unió a Palesztin Hatóságnak küld gazdasági segélyt”, amely Ciszjordániát ellenőrzi. „A Gázai övezetet köztudottan a Hamász tartja ellenőrzése alatt, amely így a palesztin terület részét szállta meg. Szó szerint

a palesztinok mérsékelt részét támogatjuk, hogy ne váljanak szélsőségessé, mint az a rész, amely jelenleg Izraelt támadja”

– mondta Mikuláš Peksa.

Az Euractiv szerint egy uniós tisztviselő arról beszélt a lapnak, hogy az EU akár 1,177 milliárd eurónyi támogatást tervezett be 2021-2024 között Palesztinának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!