Visszatérnek az ukrán gazdák azokba a falvakba, amit a gátszakadáskor elöntött az árvíz

2023. október 7. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC helyszíni riportjában meglátogatott több családot, akik el tudtak menekülni állataikkal azokból kis falvakból, amiket június elején elöntött a Dnyepr, miután átszakadt a kahovkai tározó gátja.

„250 hektár gabonánk volt 2022 nyarán, készen álltunk a betakarításra, az orosz katonák felperzselték. Ez is kemény volt, majd jött 2023, és az árvíz. És most itt vagyunk, újrakezdjük” – mondta a Pavlo Marianivkában lakó Vadim Seremet. Mások szerencsésebbek voltak, nem vitte el mindenüket a víz, a tanya gazdasági épülete egyben maradt, bár kétméter magasan állt benne a víz.

Az ukrán kormány 5000 hrivnya kártérítést tud adni, ami 135 dollárnak felel meg. Ennyi nem lesz elég, de valahonnan majd szeretnek kölcsönt, mondta a lapnak az egyik helyi nő.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!