Valahogyan átszakadt a Nova Kahovka-i vízerőmű gátja, ömlik a víz
Drónfelvételek tanúsága szerint átszakadt a Herszon városától bő hatvan kilométerre északkeletre, a Dnyipro folyó felsőbb szakaszának bal partján fekvő Nova Kahovka-i vízerőmű gátja. Az ukrajnai parancsnokság kedden megerősítette a gátban esett károkat, és Facebook-bejegyzésében kitért arra is, hogy felméri a gáton átömlő víz által okozott pusztítást és a várható árvíz által érintett területeket, írja a CNN.
A közösségi médiában terjedő videón az látható, ahogy ömlik a gátból kiszabaduló víz, amely szakértő szerint komoly pusztítást okozhat Herszon város környékén és más lakott területeken a Dnyipro mentén. Az orosz állami média szerint egy ilyen áradás több ezer ember halálához is vezethet.
2022 őszén, amikor az orosz fél rendszeresítette a narratívát, hogy szerintük Ukrajna a gát felrobbantására készülhet, Rácz András Oroszország-szakértő azt mondta: „Ha az a gát komolyan megsérül, akkor tragikus méretű árvíz következik a folyó lentebbi szakaszán, irdatlan méretű víztömeg fog lezúdulni.” Rácz akkor azt mondta, hogy egy rendkívül masszív létesítményről van szó, amit nem egyszerű lerombolni.
Rácz András akkor úgy fogalmazott, hogy szerinte a gát elpusztítása „olyan katasztrófát okozna a lentebbi szakaszon, hogy nincs az az ukrán katonai érdek, ami ezt indokolná. Ha Ukrajna el akarná pusztítani a gátat, akkor már rég megtették volna. Ez egy kulcsfontosságú erőmű és átkelőhely, ami védi a teljes alatta lévő folyószakaszt. Herszon békeidőben egy háromszázezres város, egy ekkora várost nem szoktak elárasztani. Ukrajna a saját területeinek felszabadítására törekszik, nem pedig arra, hogy egy holdbéli tájat kapjon vissza.”