Svédország még vizsgálja, hogy küldjön-e Gripen vadászrepülőket Ukrajnába

2023. október 6. – 08:33

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Svédország újabb, 2,2 milliárd korona (200 millió dollár) értékű katonai segélycsomagot küld Ukrajnának, amely főként lőszerekből és a korábban adományozott rendszerekhez szükséges pótalkatrészekből áll – közölte pénteken Pål Jonson svéd védelmi miniszter.

Az új katonai segélycsomag lesz a 14., amelyet Svédország a háború kezdete óta Ukrajnának nyújt, így a skandináv ország ilyen jellegű segélyeinek összértéke valamivel több mint 22 milliárd korona lesz. Ez nagyjából 700 milliárd forintnyi segítséget jelent.

Jonson beszélt arról is, hogy a svéd kormány hivatalosan is megbízta a fegyveres erőket annak elemzésével, hogy Svédország képes lesz-e JAS Gripen vadászgépeket küldeni Ukrajnába.

(Guardian)

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!