Megvan az ukrán-lengyel megállapodás a gabonaexport tranzitjának felgyorsításáról

2023. október 3. – 13:34

Másolás

Vágólapra másolva

Varsó és Kijev kedden bejelentette, hogy megállapodtak az ukrán gabonaexport Lengyelországon keresztül történő, más országokba irányuló tranzitjának felgyorsításáról. Ez az első jelentős eredmény a két szövetséges közötti diplomáciai vita kezdete óta, amit az idézett elő, hogy Lengyelország importtilalmat rendelt el az ukrán gabona behozatalára.

A varsói kormány, amely épp választások előtt áll, azt mondta, hogy az embargó célja a helyi gazdák védelme. A Lengyelországon áthaladó, a világpiacokra – elsősorban Afrikába és a Közel-Keletre – irányuló ukrán export továbbra is engedélyezett. A keddi megállapodás értelmében a világpiacra szánt ukrán gabona egy része közvetlenül Lengyelországon keresztül halad át, anélkül, hogy a lengyel határon minőségi ellenőrzésen esne át.

A lengyel mezőgazdasági miniszter az ukrán és litván miniszterekkel folytatott online találkozót követően újságíróknak azt mondta, hogy „holnaptól a (világpiacra) Litvánián keresztül tranzitált gabonafélék egy litván kikötőben, és nem a lengyel-ukrán határon fognak ellenőrzésen átesni”. Az ukrán mezőgazdasági minisztérium szerint a megállapodás „felgyorsítja a Lengyelországon keresztül történő tranzitforgalmat”. (Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!