Magánrepülők kényelmében utazhatnak mostantól a kutyák, a klímavédők kiakadtak

2023. szeptember 30. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

Kutyáikkal az ölükben repülhetnek át Dubaiból Londonba mostantól azok, akiknek 8166 fontot (3,6 millió forintot) is megér, hogy a háziállatuk is kényelmesen utazzon – írja a Guardian. Az új magánrepülőgép-szolgáltatást elindító brit K9 Jets nevű chartercég társalapítója azt mondta:

„A K9 Jets hisz abban, hogy a kisállatcsaládtagok is megérdemlik, hogy kényelmesen és stílusosan utazzanak a gazdáikkal együtt.”

A K9 az Instagramon egy olyan képpel ünnepelte a szolgáltatás elindítását, amelyen egy diófaasztalnál ülő utas látható egy pohár pezsgővel, miközben golden retrieverét simogatja boldogan.

Az Extinction Rebellion klímavédelmi csoport azonban erősen kritizálta a szolgáltatást. „Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy a szupergazdag emberek még mindig képesek úgy szeretni egy állatot, mintha a sajátjuk lenne, ami furcsa módon némi reményt ad nekem. Mégis megdöbbent, hogy ugyanezek az emberek nem tudnak kapcsolatot teremteni a körülöttük összeomló természeti világgal, és így észhez térni” – mondta Todd Smith, a csoport szóvivője.

Az egykori pilótaként dolgozó szóvivő szerint egyértelműen lassítanunk kellene az életünkön, és valóban fenntartható, tiszta közlekedést biztosítanunk a tömegek számára, ahelyett, hogy még tovább bővítenénk a „szuperszennyező” magánrepülőgépek sorát, amelyek az „ultragazdag” emberek – és most már nem csak emberek – apró kisebbségét szolgálják ki.

Két évvel ezelőtt Vajna Tímea is megosztott az Instagram-oldalán néhány fotót arról, amint két nagytestű kutyájával, Rocky-val és Musuval a fedélzeten utazott vissza Los Angelesbe egy magánrepülőgépen. Vajna Tímea akkor azt mondta, nem akarta, hogy az állatainak baja essen a csomagtérben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!