Bevetik a hadsereget is Svédországban, hogy leszámoljanak a bandaháborúkkal

2023. szeptember 29. – 20:53

Bevetik a hadsereget is Svédországban, hogy leszámoljanak a bandaháborúkkal
Rendőrök járőröznek Stockholm külvárosában 2023. szeptember 28-án egy halálos áldozattal járó lövöldözés miatt – Fotó: Nils Petter Nilsson / TT News Agency via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Példátlan bűnözési hullám sújtja Svédországot, ami miatt mostantól a hadsereg is segíteni fogja a rendőrség munkáját az utcákon, írja az MTI. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök pénteken arról beszélt a fegyveres erők és a rendőrség vezetőivel való egyeztetés után, hogy a rendőrség „nem képes egyedül elvégezni az összes feladatot”.

Mivel a svéd hadsereg az ukrajnai háború miatt már most is készenlétben van, így a hatályos törvényi kereteken belül leginkább bombákkal kapcsolatos szaktudással, helikopteres logisztikával és elemzésekkel támogathatják a rendőrök munkáját. Igaz, Anders Thornberg országos rendőrfőkapitány pénteken úgy nyilatkozott, hogy a fegyveres erők közvetlenül nem vesznek részt a rendvédelmi feladatok ellátásában.

Az MTI megjegyzi, hogy a hadsereg bevonása a bűnüldözésbe így is nagyon szokatlan lépésnek minősül Svédországban, azonban tavaly már több mint 60 ember halt meg bandaháborúk lövöldözéseiben, idén pedig csak szeptemberben 12-en haltak meg ilyen harcokban.

Kristersson csütörtök este tévébeszédben fordult a svédekhez: „Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire komoly a helyzet. Svédország még soha nem látott ehhez hasonlót, de egyetlen más európai országban sem látni ilyet. (…)

Idáig vezetett minket a politikai naivitás és a tanácstalanság. Idáig vezetett minket a felelőtlen bevándorláspolitika és a sikertelen integrációs erőfeszítések. A kirekesztés és a párhuzamos társadalmak létrejötte táplálja ezeket a bűnbandákat: könyörtelenül tudnak így toborozni gyerekeket, hogy kiképezzék őket a jövő gyilkosaivá”

– idézi a svéd kormányfő csütörtöki beszédét a Financial Times. Hozzátette, hogy a kormány nyitott minden megoldásra: „Le kell vadásznunk ezeket a bandákat, és győznünk kell a bandák felett (…) Minden szükséges lépést megteszünk ahhoz, hogy helyreállítsuk a rendet Svédországban.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!