Rendkívüli állapot New Yorkban: elöntött aluljárók, térdig érő víz, akadozó közlekedés

2023. szeptember 29. – 20:41

Rendkívüli állapot New Yorkban: elöntött aluljárók, térdig érő víz, akadozó közlekedés
Autók gázolnak a kerékközépig érő vízben szeptember 29-én Manhettenben, a Williamsburg híd közelében Fotó: Reuters / Andrew Kelly

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli állapotot hirdettek, majd a Nemzeti Gárdát is bevetették New Yorkban az követően, hogy a város térségében mintegy 12,7 centiméter eső esett az elmúlt éjszaka során, írja a BBC. A helyi híradások szerint a viharos időjárás és a heves esőzés komoly fennakadásokat okoznak, a CNN-en arról írnak, hogy mindössze 3-4 óra alatt egy hónapnyi eső hullott Brooklyn egyes részein.

Számos metróvonal, valamint több utca és autópálya és számos iskolaépület is víz alá került, valamint a LaGuardia repülőtér egyik terminálja pénteken bezárt. A város tisztviselői szerint péntek délig senki nem sérült meg súlyosan a vihar miatt és halálos áldozatról sem tudnak, de New York körzetében és a keleti part más nagyvárosaiban jelenleg mintegy 18 millió emberre vonatkoznak a fokozott figyelmeztetések.

A helyi közlekedési hatóság azt tanácsolta a környéken élőknek, hogy maradjanak otthon, ha nem kell utazniuk, akik pedig a repülőtérre tartottak, indulás előtt annál a légitársaságnál tájékozódhatnak, amelynél jegyet váltottak.

Helyiek kelnek át New York külvárosának egyik elárasztott útján Fotó: Reuters / Mike Segar
Helyiek kelnek át New York külvárosának egyik elárasztott útján Fotó: Reuters / Mike Segar

A New York-i helyzet az első éjszaka után változatlanul is nehéz, hiszen további 17,8 centiméter friss csapadékra lehet számítani a következő órákban. Kathy Hochul kormányzó életveszélyesnek nevezte a mostani körülményeket, és azt mondta, hogy a szükségállapotot kiterjesztették Long Islandre, illetve a Hudson folyó völgyére is.

A kormányzó arra kérte a vihar sújtotta térség lakóit, hogy ne közlekedjenek az elárasztott utakon, és tegyenek meg mindent biztonságuk megőrzése érdekében. Eközben New York polgármestere, Eric Adams egy sajtótájékoztatón szintén fokozott éberségre, illetve rendkívüli óvatosságra intett mindenkit, majd hangsúlyozta, hogy a metrók víz alá kerülése, illetve az utakon kialakult helyzet miatt rendkívül nehéz közlekedni a városban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!