Több száz fegyvert találtak a koszovói lövöldözés helyszínén

2023. szeptember 25. – 13:31

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy mennyiségű fegyvert találtak a koszovói rendőrök abban az észak-koszovói faluban, ahol vasárnap tört ki lövöldözés szerb maszkos fegyveresek és koszovói rendőrök között, írja az MTI. Ahogy a Telexen is megírtuk, négyen meghaltak, amikor a koszovói rendőrség szombaton kiürítette azt a leposavić-i kolostort, ahol 30 fegyveres barikádozta el magát. Ők korábban rátámadtak a koszovói rendőrökre.

A koszovói rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint több száz fegyvert, katonai felszereléseket találtak Bajske faluban egy lakóházban és több járműben ott, ahol egy nappal korábban két, rendszámtábla nélküli teherautó zárta el a forgalmat a helyi hídon. Lövöldözés tört ki, amiben egy rendőr meghalt, három megsebesült, három támadót lelőttek, kettőt megsebesítettek, ötöt pedig letartóztattak a rendőrök. A koszovói kormány országos gyászt hirdetett hétfőre a rendőr halála miatt.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „azért, ami Koszovóban történik, kizárólag Albin Kurti koszovói miniszterelnök a felelős, aki azt szeretné, hogy Szerbia összeütközésbe kerüljön a NATO-val”. A koszovói elnök szerint viszont jól felfegyverzett, képzett harcosokról támadtak, szerinte „terrorista bűnszervezetről” van szó, amelyet Belgrád politikailag és pénzügyileg támogat.

Koszovóban május végén zavargások törtek ki, mikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak. Májusban 27 magyar KFOR-katona is megsérült az észak-koszovói zavargásokban, heten közülük súlyosan. Az észak-koszovói zavargásokról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!