Zelenszkij Lengyelországban volt, de egyetlen tisztségviselővel sem találkozott

2023. szeptember 24. – 09:09

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij két lengyel önkéntesnek állami kitüntetést adott át szombati lengyelországi látogatásakor, de nem találkozott egyetlen tisztségviselővel sem. A két ország között a gabonaimport tilalma miatt feszült a viszony.

A lengyel elnök nemzetközi politikai hivatalának vezetője, Marcin Przydacz az Onet.pl-nak elmondta, hogy hivatala nem kapott semmilyen találkozóra vonatkozó javaslatot Zelenszkijéktől.

Lengyelország a múlt héten úgy döntött, hogy meghosszabbítja az ukrán gabonaimport tilalmát. Ez konfliktust eredményezett Kijev és Varsó között, annak ellenére, hogy Lengyelország a konfliktus kirobbanása óta az egyik legkitartóbb szövetségese volt az ukránoknak.

A lengyel miniszterelnök pénteken azt mondta Zelenszkijnek, hogy „ne sértegesse” a lengyeleket. Zelenszkij akkor dühíthette fel szomszédait, amikor az ENSZ New York-i közgyűlésén azt mondta, hogy Kijev azon dolgozik, hogy megőrizze a gabonaexport szárazföldi útvonalait, de az import körüli „politikai színjáték” csak Moszkvát segíti.

(Guardian, Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!