Vesztegetési pénzek elfogadásával vádolnak egy vezető demokrata szenátort

2023. szeptember 23. – 23:21

Másolás

Vágólapra másolva

Ideiglenesen lemondott pozíciójáról Bob Menendez, az amerikai szenátus külkapcsolatokkal foglalkozó bizottságának demokrata elnöke, miután azzal vádolták meg, hogy vesztegetési pénzeket fogadott el az egyiptomi kormánynak nyújtott segítségért cserébe – írja a BBC.

Az amerikai igazságügyi minisztérium ügyészei szerint Menendez és felesége többszázezer dollárt, aranyat és különböző luxuscikkeket, köztük luxusautókat fogadott el az egyiptomi kormánnyal kapcsolatban álló üzletemberektől. A házaspár tagadta a vádakat.

A szenátor nem reagált párttársai felszólítására, hogy mondjon le a New Jersey államban szerzett mandátumáról, sőt, napok óta a telefont se veszi fel nekik. Az általa vezetett bizottság éléről viszont – ideiglenesen – lemondott.

Nem ez az első alkalom, hogy korrupciós bűncselekmény elkövetésével vádolják meg a most 69 éves Menendezt, aki 2006 óta a Szenátus tagja. 2015-ben szintén lemondott egy rövid időre a bizottság elnöki posztjáról, miután megvádolták, hogy kenőpénzt fogadott el egy floridai szemorvostól. Ezt a vádat végül ejtették ellene, mert az esküdtszék nem tudott konszenzusra jutni az ügyben.

Menendezt és feleléségét, Nadine Arslaniant most azzal vádolják, hogy készpénzt, aranyat, valamint lakáshitelre és luxusautókra vonatkozó kifizetéseken keresztül kenőpénzt fogadott el három New Jersey-i üzletembertől. Az ügyészek szerint a pár a pénzért cserébe szenátori és a bizottságban betöltött elnöki pozíciója segítségével befolyásolta az egyiptomi kormánnyal kötött New Jersey-i vállalkozások ügyleteit. Ezért a vád szerint három üzletembertől fogadott el kenőpénzt: Wael Hanától, Jose Uribétől és Fred Daibestől.

Menendez otthonában 2022 nyarán házkutatást is tartottak a szövetségi ügynökök, és több bizonyítékot is találtak a vesztegetési megállapodásokra: például több mint 480 000 dollár készpénzt, amelynek nagy részét „borítékokba gyömöszölték és ruhákba, szekrényekbe és egy széfbe rejtették”, egy Mercedes-Benz luxusautót is, amelyet állítólag Uribe vásárolt Menendeznek, valamint 100 000 dollár értékű aranyrudakat a házban. Ezekről képeket is mellékeltek a 39 oldalas vádirathoz.

A Menendez otthonában lefoglalt bizonyítékokat mutatják be egy ügyészségi sajtótájékoztatót 2023. szeptember 22-én New Yorkban – Fotó: Alexi J. Rosenfeld / Getty Images / AFP
A Menendez otthonában lefoglalt bizonyítékokat mutatják be egy ügyészségi sajtótájékoztatót 2023. szeptember 22-én New Yorkban – Fotó: Alexi J. Rosenfeld / Getty Images / AFP

Arslanian tagadta a vádakat, Menendez pedig igyekezett politikai indíttatásúnak beállítani azokat. „A színfalak mögött álló erők ismételten megpróbálták elhallgattatni a hangomat és megásni a politikai síromat” – írta közleményében. „Amióta ez a vizsgálat közel egy évvel ezelőtt kiszivárgott, aktív lejárató kampány folyik ellenem névtelen források és üres célozgatások segítségével […] Bízom abban, hogy ez az ügy sikeresen megoldódik, minden tényre fény derül, és New Jersey-i polgártársaim látni fogják, hogy miről is szól ez az egész” – tette hozzá.

A párttársai viszont nem ennyire bizakodók, négy New Jersey-i demokrata kongresszusi képviselő is lemondásra szólította fel. Menendez pénteken újabb nyilatkozatot adott ki, amiben azt írta: „Nem megyek sehova”.

A Fehér Ház és Egyiptom washingtoni nagykövetsége sem nyilatkozott egyelőre az ügyben.

Menendez, a felesége és három vádlott-társuk a tervek szerint szeptember 27-én jelenik meg a manhattani szövetségi bíróságon.

A demokrata szenátor neve egyébként azért csenghet ismerősen a magyaroknak, mert két éve elég élesen kritizálta a magyar kormányt. „Napjainkban a világ minden részén az autokrata kormányok egyre nagyobb hatalmat szereznek, lebontják az alapvető demokratikus intézményeket, valamint szorongatják a civil szervezeteket és a véleményszabadságot. Sok feltörekvő demokráciát megfertőztek a botrányok, a korrupció és az állampolgári elégedetlenség. Törökországtól Magyarországon és Venezuelán keresztül a Fülöp-szigetekig az önkényuralmi kormányok szisztematikusan leépítik a hatalmukat ellenőrző alkotmányos ellensúlyokat” – mondta akkor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!