Szijjártó a CNN-nek: Lehetnénk Ukrajnával barátok is

2023. szeptember 22. – 08:14

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a CNN sztárriporterének Szijjártó Péter. A magyar külügyi és külgazdasági miniszternek ezúttal könnyebb dolga volt Richard Questtel, mert az interjú egy része kölcsönösen arról szólt, hogy Ukrajna nemzetközi támogatása mintha csökkent volna, ami annak a magyar kormányzati narratívának az erősítéseként is értelmezhető, hogy az oroszoknak és az ukránoknak tárgyalniuk kellene. Szijjártónak így kevesebbet kellett magyarázkodnia amiatt, hogy a magyar fél nem támogatja fegyverszállítmányokkal Ukrajnát.

Quest Ukrajna globális támogatásának csökkenésére utaló jelekről szóló kérdéssel nyitott, amellyel Szijjártó egyetértett:

„Mindez, amit ön mond, beleértve egyfajta Ukrajna-fáradtságot az európai parlamentekben, a nemzeti parlamentekben vagy itt az Egyesült Államokban, ez annak a bizonyítéka, hogy a béke körülményei nem fognak javulni. Ez egy nagy vita Európában köztünk és azok között, akik nem gondolják, hogy a békének most kellene eljönnie, mondván, hogy a helyzetnek a harctéren kellene javulnia napról napra a béke szempontjából. De a helyzet nem ez. Ma a béke körülményei sokkal jobbak, mint holnap lesznek. Tegnap sokkal jobbak voltak, de ma még mindig jobbak, mint holnap lesznek. És holnapután sokkal rosszabbak lesznek, mint holnap. Tehát itt az idő a békére, a háborút meg kell állítani.”

Igaz, az ezúttal sem derült ki, hogyan képzeli el a magyar kormány a békét, de még a tűzszünethez sem láthatók a gyakorlati feltételek. Szijjártó elismételte, hogy az emberéletek megmentése a legfontosabb, ezért a háborút meg kell állítani, ugyanakkor Ukrajna területi integritása alapvetés.

Ukrajna területének hatoda azonban orosz megszállás alatt van, a Krím, Donyeck és Luhanszk megyék nagy része, 2014 óta Oroszország ezeket a saját területének tekinti, a területi integritás megőrzése és a háború gyors befejezése vagy akár a tűzszünet ellentmondásban áll egymással, hiszen Moszkva nem hajlandó lemondani az elfoglalt területekről.

Quest felvetette hogy épp ezért Magyarország sokak szerint mellébeszél, mert a gyakorlatban a tűzszünet és a mielőbbi béke követelése a jelenlegi helyzetben lényegében Oroszország háborús területi nyereségeinek jóváhagyását jelentené Ukrajnával szemben.

„De tudja, mi soha nem ismertük el Ukrajna egyetlen területének megszállását sem. Európa soha nem tett ilyet, és mi sem tettünk soha ilyet, úgyhogy nem kellene olyan kérdéseket megnyitnunk, amelyek soha nem voltak nyitva” – válaszolta Szijjártó az interjú leirata szerint.

Quest egy kérdéssel a korábbiakhoz képest új hangon vetette fel az ukrán elnök diplomáciai képességeit, utalva a lengyel–ukrán vitára is, amely az ukrán gabonaexport körüli kérdés miatt oda vezetett, hogy Varsó a fegyverszállítások leállítását is belengette.

„Zelenszkij elnök rossz diplomata? Egy gyenge... Úgy értem, mindenkit egy oldalra állított. Kezdetben. De most sikerül felbosszantania néhány olyan országot, amelyeket éppen neki kellene a fedélzeten tartania” – kérdezte Quest.

Szijjártó óvatosabban fogalmazott, majd rátért a Kijev és Budapest közötti ellentét alapjára, az ukrajnai magyar kisebbség jogainak megnyirbálására.

„Nézze, hagyjuk az ukránokra, hogy eldöntsék, Zelenszkij elnök jó vagy rossz diplomata. Az országáért harcol. Ki tenné ezt másképp? Úgy értem, a saját országáért harcol. Meg kell értenünk őt. Akár jó, akár rossz diplomata, akár jó, akár rossz híreket hoz, nézzék, ha visszaadná az ukrajnai magyar kisebbség jogait, azokat a jogokat, amelyeket lépésről lépésre vettek el tőlük 2015 óta, az megkönnyítené a mi viszonyunkat is hozzá vagy Ukrajnához. Nem tudom, hogy miért nem teszi meg. De biztos van rá magyarázat.”

„El sem tudom mondani, hány találkozóm volt Ukrajna éppen aktuális külügyminiszterével, amikor arra kértem őket: ne tegyék ezt! Lehetnénk barátok, lehetnénk szövetségesek. De az, hogy elvesznek minden jogot a magyar kisebbségtől, hogy anyanyelvükön férhessenek hozzá az oktatáshoz, a médiához, a kultúrához, minden egyébhez, nos, ez konfliktust okoz kettőnk között. Miért teszik ezt?” – kérdezte Szijjártó, megjegyezve, hogy ez a vita újabb szintre kerül azután, hogy esedékessé válhat Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdése az EU-val. „És ha nem adják vissza a magyarok jogait, nagyon bonyolult helyzetbe kerülünk. Hogyan mondhatnánk erre igent?”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!