Ötszázezer ember halálát is okozhatta volna az a drogmennyiség, amit egy New York-i bölcsiben találtak

2023. szeptember 22. – 08:00

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy mennyiségű fentanilt és más kábítószereket talált a rendőrség egy New York-i bölcsőde csapóajtója alatt. A bölcsődében kábítószer-túladagolás miatt halhatott meg egy egyéves gyerek múlt héten, írja a BBC.

Mint azt mi is megírtuk, a gyerek múlt héten halt meg a bölcsődében, ekkor mindössze egy hete járt oda. A rendőrség szerint az alvószobába rejtett drogot a gyerekek belélegezhették, az egyéves gyerek mellett három másik kisgyerek is kórházba került. Az egyik gyerek vizeletében találtak drogot.

Az ügyészség vádat emelt az óvoda tulajdonosai, Grei Mendez és Carlisto Acevedo Brito ellen, akik a vád szerint drogelosztó-központot csináltak a bölcsődéből. A rendőrség szerint a bölcsődében talált kábítószer mennyisége 500 ezer halálát okozhatta volna, többkilónyi kábítószert rejtettek ugyanis el a bölcsőde épületébe.

Mendez azt állítja, ő nem tudott a drogbizniszről, bár a térfigyelő kamerák szerint többször is felhívta férjét, amikor a gyerekek rosszul kezdtek lenni. Férje ekkor a helyszínre érkezett, a 911 kihívása előtt pedig még több teli bevásárlózacskót kivitt a bölcsődéből. Mendez állítólag 20 ezer szöveges üzenetet törölt letartóztatása előtt a telefonjáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!