Lezuhant az olasz légierő egyik repülőgépe, amely megölt egy ötéves lányt

2023. szeptember 16. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Éppen egy bemutatóra készült az olasz légierő Frecce Tricolori egysége, amikor az egyik repülőgép kivált a kötelékből és lezuhant Torinóban, a Caselle repülőtér közelében. A gépből a pilóta katapultálni tudott, de így is tragikus kimenetelű lett a baleset. Egy ötéves lány belehalt a lezuhant gép által okozott sérüléseibe, míg három családtagját égési sérülésekkel szállítottak kórházba.

A Frecce Tricolori az olasz légierő százéves fennállását ünneplő eseményre készült, amelyet vasárnap tartottak volna meg, de a baleset miatt ezt a bemutatót már törölték is.

Az első jelentések szerint a kötelék éppen felszállt, amikor az egyik gép átbukott és a San Francesco al Campo település területére zuhant, ahol valószínűleg egy autóban ülő családot talált el, vagy értek el a lángok, miután a repülőgép az ütközés után ki is gyulladt.

Egyelőre csak feltételezések vannak arról, hogy mi okozta a balesetet. Az egyik elmélet szerint madárrajba repült a gép, a másik, kevéssé valószínű hipotézis szerint pedig motorhiba történt. (via Ansa.it)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!