Az Apple frissíti az iPhone 12 modelljeit Franciaországban

2023. szeptember 15. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaország digitális gazdaságért felelős miniszterhelyettese, Jean-Noel Barrot megerősítette, hogy az Apple napokon belül elérhetővé tesz egy szoftverfrissítést az iPhone 12 felhasználói számára Franciaországban – írja a BBC. Erre azért van szükség, mert az országban szerdán ideiglenesen felfüggesztették a modellek értékesítését a küszöbérték feletti sugárzási szint miatt.

A rádiófrekvenciákat felügyelő francia ügynökség, az ANFR azután értesítette az Apple-t az iPhone 12 értékesítésének betiltásáról szóló döntéséről, miután a vizsgálataik kimutatták, hogy a modell fajlagos abszorpciós rátája (SAR) valamivel magasabb a törvényileg megengedettnél. Az Apple-nek két hete van kijavítani a hibát egy szoftverfrissítéssel.

Az Apple közölte, hogy ezt napokon belül meg is teszik, ugyanakkor a cég hangsúlyozta,

nincs szó biztonsági problémáról, a francia hatóságok speciális tesztelési rendszere miatt lett csak határérték feletti az eredmény.

A cég szerint világszerte megfelelnek a biztonsági előírásoknak, ennek ellenére közzé fogják tenni a szoftverfrissítést, hogy megfeleljenek a francia hatóságok elvárásainak.

Az Apple már a hét elején közölte, hogy vitatja a vizsgálat eredményeit, és azt állította, hogy a szabályozó hatóság rendelkezésére bocsátotta a saját és harmadik féltől származó laboratóriumi eredményeket, amelyek mind azt mutatják, hogy a készülék minden vonatkozó jogszabálynak megfelel. A kéthetes határidő viszont a jelek szerint mégis arra kényszerítette a techcéget, hogy a francia hatóságok követelésének megfelelően frissítse a készüléket.

Az Apple attól is tarthat, hogy a francia hatóság megállapításait a többi uniós tagállam szabályozó hatóságai is átveszik, és hasonló döntésre jutnak. Ezért is siethet a szoftverfrissítés kiadásával.

Az Európai Unió egyébként azért állapított meg biztonsági határértékeket a mobiltelefonoknak való kitettséghez kapcsolódó SAR-értékekre, mert a kutatások szerint növelhetik a rák kialakulásának kockázatát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!