Öteurós napi díjra készülhetnek a nyáron Velencébe utazók

2023. szeptember 12. – 08:06

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz helyett végül öteurós napi díjjal és előfoglalási rendszerrel igyekezne kordában tartani a városba áramló turisták mennyiségét az olaszországi Velence vezetése. A BBC cikke szerint a 14 év fölöttiekre tervezett napi díjat a következő nyaralási szezontól tesztelnék.

„Velence a leglátogatottabb európai városok közé tartozik... [és emiatt] szenved a túlzott turizmustól” – mondta a lapnak Simone Venturini, a városi tanács turizmusért felelős tagja. „Tesztelni akarjuk [a díjat], és ha szükséges, módosítunk majd rajta. Nem vitatkozhatunk [még] 40 évig arról, hogy mi is a legjobb” – tette hozzá.

A pandémia előtt évente 30 millió turista fordult meg Velencében, és a túlturizmus már olyan komoly problémákat okozott a városnak, hogy az olasz kormány segítségével már 2018-ban elkezdték kidolgozni a megoldást arra, hogy csökkentsék ezt a számot. Korábbi hírek szerint a városvezetés beengedőkapukat szereltetne fel a város fontos turisztikai pontjain, így tudnák megakadályozni, hogy azok ne jussanak be a városba, akik nem regisztráltak előzetesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!