Vízre bocsátották Észak-Korea új tengeralattjáróját, ami állításuk szerint atomfegyverek kilövésére is képes

2023. szeptember 8. – 08:19

Vízre bocsátották Észak-Korea új tengeralattjáróját, ami állításuk szerint atomfegyverek kilövésére is képes
Kim Dzsongun észak-koreai vezető részt vesz egy új taktikai nukleáris támadó tengeralattjáró vízrebocsátási ünnepségén Észak-Koreában – Fotó: KCNA via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Kim Dzsongun észak-koreai vezető bemutatta az észak-koreai haditengerészet új tengeralattjáróját, amely Phenjan állítása szerint atomfegyverek szállítására és kilövésére is alkalmas – írta a BBC.

Az észak-koreai állami média (KCNA) beszámolója szerint a tengeralattjáró „ugrásszerűen” erősíti az ország nukleáris elrettentő erejét. A KCNA által közzétett képeken Kim Dzsongun egy hatalmas fekete tengeralattjáró árnyékában áll egy hajógyárban, körülötte pedig tengerésztisztek sorakoznak.

A BBC megjegyzi, hogy egy nukleáris csapásra is alkalmas tengeralattjáró már régóta szerepel azon fegyverek listáján, amelyeket Észak-Korea szeretne megépíteni. Az észak-koreaiak beszámolója alapján azonban még nem lehet biztosra venni, hogy a bemutatott tengeralattjáró működőképes-e.

A 841-es számú tengeralattjáró – amelyet egy észak-koreai történelmi személyiség után „Hero Kim Kun Oknak” neveztek el – Észak-Korea egyik fő „tenger alatti támadó eszköze” lesz – mondta Kim Dzsongun a vízrebocsátási ceremónián, ahol sürgős feladatnak nevezte a haditengerészet nukleáris fegyverekkel való további felfegyverzését. Az új tengeralattjárót a Koreai-félsziget és Japán közötti vizeken járőröző flottába osztották be – írta a Reuters.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető részt vesz egy új taktikai nukleáris támadó tengeralattjáró vízrebocsátási ünnepségén Észak-Koreában – Fotó: KCNA via Reuters
Kim Dzsongun észak-koreai vezető részt vesz egy új taktikai nukleáris támadó tengeralattjáró vízrebocsátási ünnepségén Észak-Koreában – Fotó: KCNA via Reuters

Elemzők szerint a hajó egy módosított, szovjet korabeli Romeo-osztályú tengeralattjárónak tűnik. A tíz kilövőnyílásos kialakítás azt mutathatja, hogy ballisztikus rakétákkal van felfegyverezve – mondták az elemzők. Azonban egy ilyen tengeralattjáró valójában nem jelent nagy hozzáadott értéket az északiak robusztusabb szárazföldi nukleáris erőihez képest, mivel tengeralattjárók nem biztos, hogy olyan sokáig túlélnének egy háború során – állapította meg Vann Van Diepen, az amerikai kormány egykori fegyverszakértője, aki az Észak-Koreával kapcsolatos elemzésekkel foglalkozó 38 North projektben dolgozik.

A dél-koreai hadsereg szerint a 841-es tengeralattjáró nem tűnik készen állónak a normál működésre, és vannak arra utaló jelek, hogy Észak-Korea megpróbálja eltúlozni a képességeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!