Egy bizarr repülési terv miatt omlott össze a brit légi közlekedés
2023. szeptember 7. – 11:37
Egy repülési terv miatt omlott össze a légi forgalom augusztus 28-án az Egyesült Királyságban – írja az AIRportal.hu a NATS léginavigációs szolgáltató előzetes jelentése alapján.
Helyi idő szerint hajnali négykor egy meg nem nevezett légitársaság benyújtott egy repülési tervet az Eurocontrol felé, amit az automatikusan továbbított az érintett légterek léginavigációs szolgáltatóinak. A NATS is megkapta, megfelelő formátumra alakította, majd kiküldte a légiforgalmi irányító egységeknek.
A baj azonban az volt, hogy a tervben két azonos nevű, de egymástól 7500 kilométerre található útvonalpont szerepelt. Hiába volt ez a két pont az Egyesült Királyság légterén kívül, a rendszer képtelen volt feldolgozni a tervet, úgyhogy inkább összeomlott.
Emiatt délelőtt 11-kor korlátozni kellett a légtér kapacitását, de ez csak késésekkel és törlésekkel volt lehetséges. Ez főleg az országból induló járatokra vonatkozott, de több érkező és a légtéren áthaladó járatot is érintett.
A rendszert csak este 6-ra sikerült megszerelni, de addigra már elég nagy volt a káosz, ami a következő napokban is éreztette magát. Másnap is sok járat késett, és többet is törölni kellett.
A NATS azt ígérte, hogy frissítették a beborult szoftvert, hogy kiszűrje az ilyen, hibás repülési terveket, valamint olyan óvintézkedéseket építettek be, ami megakadályozza a későbbi, hasonló összeomlásokat. A NATS szerint 1500 járatot kellett törölni 28-án, de az Eurocontrol szerint a valós szám bőven 2000 fölött van, a késésekről nem is beszélve.
Michal O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint a jelentés nem tényszerű, és „tele van ostobasággal”. A Twitteren azt mondta, hogy a NATS szerint 570 járat késett, pedig szerinte csak a Ryanairnek több mint 1000 járata késett. Hozzátette, hogy azt gondolja a helyes lépésnek, ha a NATS kárpótlást fizetne a légitársaságoknak, amiért azok kárpótlást voltak kénytelenek fizetni az utasoknak.
„A NATS-nál fejeknek kellene hullaniuk”
– mondta.