A légi forgalmi rendszerek hibája miatt késnek az Egyesült Királyságba tartó gépek
2023. augusztus 28. – 14:22
Technikai problémákkal küzd a brit légi forgalmi irányító rendszer, ezért légitársaságok a járatok késésére figyelmeztetnek – írja a BBC.
A brit Nemzeti Légi Forgalmi Szolgálat (NATS) közölte, hogy problémák miatt, és a biztonság fenntartása érdekében forgalomkorlátozást vezettek be az ország légterében. Közölték, hogy már dolgoznak a hiba kijavításán, illetve elnézést kértek a kellemetlenségért.
A skót Loganair és az EasyJet légitársaság egyaránt figyelmeztette az utasokat, hogy a járatok késhetnek. Gabby Logan műsorvezető épp a budapesti repülőtérről várakozva számolt be az X-en (korábbi nevén Twitteren): azt írta, hogy gépe már a kifutópályán volt, mikor közölték velük, hogy az Egyesült Királyság légtere le van zárva. A hatóságok közölték, hogy az ország légtere nincs lezárva, de valóban komoly fennakadásokat tapasztalhatnak az utazók.
A Budapest Airport oldalán és a Flightradar24 repüléskövetőn is az látszik, hogy a Londonba induló gépek egy része nem szállt fel Budapestről. Több járathoz is késést jeleznek, valamelyik géphez pedig a tervezett indulást sem adták meg. A Loganair skót légitársaság az X közösségi oldalon azt írta, hogy a brit légiforgalmi irányítás számítógépes rendszereiben az egész hálózatra kiterjedő hiba történt.
Augusztus 28-a Skóciát kivéve Nagy-Britanniában munkaszüneti napnak számít, ezért ezen a napon a légi forgalom más hétfőkhöz képest rendszerint kiemelkedő. A brit légi forgalmi irányító rendszer meghibásodása ezért a szokásosnál is több járatot és több utast érint.