A Burning Man fesztivál mocsárszerű sártengerré változott, a látogatók a táborukat sem hagyhatják el

2023. szeptember 2. – 23:13

A Burning Man fesztivál mocsárszerű sártengerré változott, a látogatók a táborukat sem hagyhatják el
Fotó: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hétvégi csúcsidőszakához érkezett volna éppen az idei Burning Man fesztivál, amikor egy heves éjszakai esőzés vastag sárréteget képzett a sivatagi területen. A Nevada északnyugati részén található fesztivál 73 ezer résztvevőjét arra kérték a szervezők, hogy maradjanak a táborukban, a helyszínt pedig nem hagyhatják el – írja a Guardian.

A látogatókat emellett arra utasították, hogy takarékoskodjanak az élelmiszerrel, vízzel és üzemanyaggal is, és húzzák meg magukat egy meleg, biztonságos helyen. A szervezők és a megyei seriff hivatala azonnali hatállyal elrendelte, hogy további látogatók már nem léphetnek be a rendezvényre a fesztivál hátralévő időszakában. A mentőjárművek kivételével minden közlekedést megtiltottak. De még a gyaloglás is kockázatosnak tűnt, a résztvevők beszámolói szerint vastag, nyálkás sár tapadt a cipőikre és mindenre, amihez hozzáértek. Az élelmesebbek szemeteszsákokat húztak a lábukra, úgy próbáltak legalább a mosdókig eljutni. Megszűnt a telefonszolgáltatás is.

A mostani időjárás azért is különösen szokatlan, mert a tavalyi átlaghőmérséklet 40 fok körül volt az eseményen, míg vasárnap hajnalra akár 10 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. A következő napokban további esőzések várhatók, így a fesztiválozók valószínűleg még vasárnap sem tudnak majd hazajutni.

A Burning Man alapértékei a művészi önkifejezés fontossága, a civil felelősségvállalás és a természet védelme, de az utóbbi időben a sivatagi táborban megjelentek az olyan milliárdosok is, akik luxustáborokat építettek maguknak, saját személyzettel, szakácsokkal, felbérelt építőkkel és biztonsági őrökkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!