Kuleba: Akik az ellentámadást kritizálják, szembeköpik a katonákat

2023. augusztus 31. – 13:30

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna külügyminisztere, Dmitro Kuleba is részt vett az EU külügyminisztereinek találkozóján a spanyolországi Toledóban, ahol arról beszélt, „befoghatnák” azok, akik az ellentámadás tempóját kritizálják.

„Az ellentámadás lassú ütemének kritizálása egyenlő az ukrán katonák szembeköpésével, akik minden nap az életüket áldozzák fel, hogy előrehaladjanak és felszabadítsák az ukrán föld egyik kilométerét a másik után” – mondta.

„Azt ajánlom minden kritikusnak, hogy fogja be a száját, jöjjön Ukrajnába, és próbáljon meg felszabadítani egy négyzetcentimétert saját maga” – tette hozzá.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter (balra) és Jose Manuel Albares spanyol külügyminiszter (jobbra) Toledóban 2023. augusztus 31-én – Fotó: Pierre-Philippe Marcou / AFP
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter (balra) és Jose Manuel Albares spanyol külügyminiszter (jobbra) Toledóban 2023. augusztus 31-én – Fotó: Pierre-Philippe Marcou / AFP

A júniusban elindított ukrán ellentámadás a vártnál valóban kisebb és kevésbé látványos eredményeket ért el. Kuleba csütörtökön arról is beszélt, hogy a területek visszahódítása rendkívül nehéz feladat, ugyanis „az aknamezők és az erődítmények száma példátlan. Az orosz drónok, helikopterek, repülőgépek uralják a levegőt”. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is megerősítette, hogy „az ukránok fokozatosan előrenyomulnak”, és hangsúlyozta, hogy nem szabad sürgetni az ellentámadás eredményeit.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!