Az Európai Tanács elnöke szerint az EU-nak 2030-ra készen kell állnia új tagok befogadására

2023. augusztus 28. – 16:57

Másolás

Vágólapra másolva

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arról beszélt hétfőn Szlovéniában, hogy az EU-nak készen kell állnia arra, hogy 2030-ra új tagállamokat fogadjon be: „úgy gondolom, 2030-ra készen kell állnunk a bővítésre”, fogalmazott.

Michel szerint egyértelmű cél kitűzésére van szükség, „most a bővítés az egyik legnagyobb kihívásunk mind az EU, mind a leendő tagállamai számára”. Michel hozzátette, 2030-ra mindkét félnek készen kell állnia, „ez ambiciózus, de szükséges. Ez mutatja azt, hogy komolyan gondoljuk.”

Michel a bledi fórumon beszélt erről, ahol olyan tagjelölt országok vettek részt, mint Moldova, Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia vagy Bosznia-Hercegovina. Korábban Olha Sztefanyisina, az euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy Ukrajna októberig nem fogja teljesíteni az EU-kritériumokat, de a tárgyalásokat meg fogják kezdeni. Nyár elején az EU jelezte, úgy látják, Ukrajna két feltételt már teljesített, de előrelépéseket mutat a másik ötben is.

(via Європейська правда)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!