Lemondott a British Museum igazgatója az intézményben történt lopások miatt

2023. augusztus 25. – 20:13

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott posztjáról Hartwig Fischer, a British Museum igazgatója, miután kincseket loptak el a londoni intézményből, írja a BBC. A múzeumból többek között arany, ékszerek és féldrágakövek hiányoznak, a múzeum nemrégen kirúgta az egyik dolgozóját, a rendőrség pedig nyomozást indított „eltűnt, ellopott vagy megsérült” kincsek után. A PA hírügynökség szerint mindent 2023 előtt vittek el, és egy hosszabb perióduson keresztül, lassan tüntették el a tárgyakat.

Hartwig Fischer most azt mondta: a lopásokról 2021-ben értesültek, amikor Ittai Gradel régiségkereskedő felhívta a figyelmüket, hogy az interneten a múzeumból ellopott tárgyakat árulnak. Az igazgató szerint nyilvánvaló, hogy a múzeum nem reagált olyan átfogóan ezekre a jelzésekre, ahogyan kellett volna.

„Helyes lépés volt, szerintem hamarabb kellett volna megtennie, de elfogadom a bocsánatkérését” – mondta Gradel a BBC Newsnak pénteken Fischer lemondásáról.

Hartwig Fischer 2016 óta volt a múzeum vezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!