Kijev szerint sikeres rajtaütést hajtottak végre az ukrán csapatok a Krímben

2023. augusztus 24. – 12:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán hírszerzés a haditengerészet segítségével rajtaütést hajtott végre a Krímben – állítja Kijev.

A „különleges műveletnek” nevezett akció során csütörtökre virradóra fegyveresek szálltak partra az oroszok által megszállt Krímben, és megtámadták az ottani orosz csapatokat.

„Ennek eredményeképpen az ellenség veszteségeket szenvedett, az ellenséges felszereléseket megsemmisítették” – áll a Telegramon közzétett közleményében. Az közlemény szerint teljesítették a kitűzött célokat, az ukrán oldalon pedig nem sérült meg senki.

A közlemény azt is állítja, hogy ukrán zászlót vontak fel a Krím területén, erről videót is csatoltak a szöveg mellé. A jelentést ugyanakkor független forrásból még nem ellenőrizték, és Oroszország sem reagált rá.

Frissítés 14.45: Andrij Juszov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának szóvívője megerősítette, hogy csütörtökre virradó éjjel ukrán különleges erők szálltak parta a Krímben, Olenyivka és Majak településeinek közelében, írja az MTI. Juszov azt nyilatkozta, hogy a hadművelet sikeres volt, a 2014-ben Oroszországhoz csatolt félszigeten ismét kitűzték az ukrán zászlót, a katonák közül senki sem sérült meg, míg az orosz csapatoknak a rájuk mért csapás után jelentős veszteségekkel kell szembenéznie.

A titkosszolgálatnál az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint biztosítottak afelől, hogy a különleges hadművelet a Krímben folytatódni fog. „Intézkedések komplex sorozata zajlik, ez nem egy nap története, hanem egy hosszú távú hadművelet. Tegnap orosz Sz-400-as légvédelmi rendszert semmisítettek meg Olenyivkában, ma partra szállást hajtottak végre” – mutatott rá egy meg nem nevezett hírszerző tiszt.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!