A kínai elnök váratlanul lemondta beszédét a BRICS-csúcstalálkozón, az állami média megpróbálta ezt eltussolni
2023. augusztus 23. – 12:06
Váratlanul kihagyta Hszi Csin-ping kínai elnök a dél-afrikai BRICS-csúcstalálkozó (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) záróprogramját, és a megírt beszédét a kínai kereskedelmi miniszter olvasta fel – írja a CNN.
A beszédben Kína felszólította a világ valamennyi országát, hogy kerüljék el az új hidegháborút. Anélkül, hogy az Egyesült Államokat egy szóval is megemlítette volna, a kereskedelmi miniszter arról beszélt, hogy a hegemóniát megszállottan fenntartani igyekvő országok mindent elkövetnek azért, hogy megbénítsák a feltörekvő piacokat és a fejlődő országokat.
Hszi volt az egyetlen vezető, aki kihagyta a fórumot. Vlagyimir Putyin a nemzetközi elfogatóparancs miatt nem tudott személyesen részt venni a csúcstalálkozón, de online ő is becsatlakozott.
A szokatlan kínai lépés okait a szakértők is csak találgatják, hivatalos magyarázatot ugyanis nem adott a kínai kormányzat. A CNN cikke szerint a kínai elnök a csúcs után Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök meghívására részt vett egy vacsorán, ahol Brazília és India vezetői, valamint Oroszország külügyminisztere volt még ott.
Nagyon úgy tűnik, a kínai állami média és a kormányzati szereplők igyekeznek eltussolni Hszi váratlan távolmaradását. Az állami hírügynökség úgy számolt be a csúcstalálkozóról, hogy egy szóval sem említette meg azt az aprócska körülményt, hogy a kínai elnök beszédét a kereskedelmi miniszter olvasta fel. Sőt, a kínai külügyminisztérium szóvivője órákkal a rendezvény után is arról posztolt a Twitteren, hogy Hszi beszédet mondott a nemzetközi fórumon, a megosztott képen pedig csak a zsúfolt konferenciaterem látszik.
A szerdai sajtótájékoztatón a minisztérium egy másik szóvivője is kitért az újságírói kérdések elől. Helyette felolvasta az elnök beszédének összefoglalóját. Amikor egy másik riporter ismét Hszi távolmaradását firtatta, Vang azt mondta, már válaszolt a kérdésre.