Egészen közelről mutatja meg egy drónvideó a pakisztáni drótkötélpályán rekedt emberek mentését

2023. augusztus 23. – 23:34

Másolás

Vágólapra másolva

A pakisztáni rendőrség letartóztatta annak a drótkötélpályának a tulajdonosát, amely meghibásodása miatt nyolc ember rekedt egy fülkében egy hatalmas szakadék felett, írja a BBC. A baleset helyszínén drónfelvételeket készítettek, amiken egészen közelről lehet látni az emberek kimentését.

Hat, 10 és 16 év közötti gyerek és két felnőtt utazott a drótkötélpályán, a csoport éppen az iskolába tartott, mikor két kötél leszakadt. Ezután 15 órán át tartó, éjszakába nyúló dráma következett, míg végül sikerült a pakisztáni hatóságoknak mindenkit kimenteni a fülkéből. A kabinban egy diákcsoport és a tanáraik voltak, egy folyóvölgy fölött haladtak el éppen 350 méteres magasságban. Itt, a szédítő mélység fölött lógva töltötték a következő 15 órát, miközben rájuk is sötétedett.

A helyszín és az erős szél nagyon megnehezítette a mentést, végül a pakisztáni hadsereg helikoptereit és kommandósait is bevetették, miközben a helyi tévék az egészet élőben közvetítették.

Pakisztánban az ilyen drótkötélpályás felvonók egyébként nem feltétlenül a turistákat célozzák, sok helyen ez a közlekedés leghatékonyabb eszköze a hegyvidéken, ezzel járnak az emberek munkába, vagy a gyerekek iskolába. Rendszeresek a balesetek, és akár a halálesetek is, mert jellemzően nincsenek túl jól karban tartva ezek a szerkezetek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!