Zöld utat kapnak a vezető nélküli autók San Franciscóban

2023. augusztus 21. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

San Francisco megszavazta, hogy a Waymo és a Cruise cégek önvezető autókat telepíthessenek a városban. Az első néhány száz autó ingyen, és legfőképpen a csúcsidőszakon kívül, éjszaka szállított utasokat. Ennek azonban már vége, mostantól bárki megrendelheti azt térítés ellenében a nap folyamán – derült ki a Deutsche Welle riportjából.

A robottaxik üzemeltetői általában azzal érvelnek, hogy a sofőrök kizárása az önvezető járművekkel sokkal kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá teszi az utasszállítást. A riportban megszólaló Sharon Giovinazzo tesztpilóta. Azt mondta, vak emberként sokszor tapasztalta, hogy amikor fuvarozót keresett, akkor azok gyakran hagyták az út mellett, amikor meglátták a vakvezető kutyáját. „Itt nincs negatív vélemény, mivel nincs sofőr. A másik pozitívum, hogy mindent könnyen elérek az alkalmazáson keresztül” – mondta.

Az önvezető autóknak nem örül mindenki: a taxisofőrök szerint az önvezető autók megnehezítik a közlekedést, de leginkább a megélhetésüket féltik.

A San Franciscó-i robottaxikat többen a hagyományostól eltérő célokra használják: például cigizésre, füvezésre, szexre – írtuk nemrég.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!