Erdőtüzek égnek az albán Riviérán, több felelőtlen gazdát is őrizetbe vettek a hatóságok

2023. augusztus 20. – 09:03

Erdőtüzek égnek az albán Riviérán, több felelőtlen gazdát is őrizetbe vettek a hatóságok
A vadregényes Qeparo, itt tűz nélkül. Fotó: Louis-Marie Preau / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Erdőtüzekkel küzdenek Albániában – írja az MTI, a tengerparti üdülőhelyeknél a hadsereg is részt vesz az oltásban. Az albán védelmi minisztérium korábbi közlése szerint augusztus első két hetében 95 erdőtüzet jelentettek az országban. A tüzek jelentős részét az okozza, hogy gazdálkodók az őszi vetés előtt felgyújtják a parlagot, és a lángok tovaterjednek.

A rendőrség bejelentése szerint különösen kritikus a helyzet Qeparónál, az egyik legnépszerűbb üdülőhelynél, Qeparo mindössze 40 kilométerre van Sarandë városától, amely az „albán Siófokként” a legfelkapottabb tengerparti üdülőváros. A rendőrség figyelmeztette a lakosságot, hogy semmilyen körülmények között ne gyújtsanak tüzet, mert az bűncselekménynek számít. A hadsereg pedig közölte, hogy 40 katonát és helikoptereket küldött a tűzoltók segítésére.

Az albán hatóságok közlése szerint júliusban 14 ember ellen emeltek vádat tűzokozás miatt. Qeparóban most két gazdát vettek őrizetbe, mert a parlagégetésükkel kiterjedt tüzet okoztak, amelyek lakott területeket is elértek. Két másik embert Elbasan városában tartóztattak le hasonló vádakkal. Ez a régió, bár nagyon közel van Albánia fővárosához, Tiranához, mégis az ország szegényebb részeihez tartozik, ahol jellemző az agrártevékenység, így a dohánytermesztés, de a rendőrség itt isd azt kéri, hogy a parlagégetéstől mindenki tartózkodjon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!