Megmérgezhettek egy orosz újságírót Münchenben, amiért kritikus cikkeket írt

2023. augusztus 18. – 09:57

Másolás

Vágólapra másolva

A német hatóságok nyomozást rendeltek el, mert a jelek szerint meg akartak mérgezni tavaly ősszel egy Münchenbe disszidált orosz újságírót, aki kritikus hangvételű cikkeket írt hazája ukrajnai háborújáról – írja a Guardian.

Jelena Kosztyucsenko újságíró állítása szerint tavaly márciusban az ukrán katonai felderítés egyik forrásától értesült arról, hogy meg akarják ölni. Kosztyucsenkónak, aki akkoriban a mára bezárt Novaja Gazeta című független lapnak tudósított, kezdetben sikerült Berlinbe menekülnie. Október 17-én az újságíró Münchenbe utazott, hogy ukrán vízumot kérjen. A célja az volt, hogy a Rigában működő független hírportál, a Meduza alkalmazottjaként továbbra is tudósíthasson a háborúról.

A Berlinbe tartó vonatúton azonban rosszul lett, a mérgezés jeleit vette észre magán: erős fejfájás, gyengeség, légszomj és hányinger jelentkezett nála. Később megduzzadt az arca, az ujjai és a lábujjai.

Az első tünetei után tíz nappal elvégzett orvosi vizsgálatok a normálisnál ötször magasabb májenzimszintet, valamint vért mutattak ki a vizeletében.

Később kihallgatták, és a berlini ügyészség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A nyomozást először idén májusban lezárták, mert nem találtak elegendő bizonyítékot, júliusban azonban újranyitották az ügyet.

Nem ez lenne az első eset, amikor orosz állampolgárokat külföldön próbálnak megmérgezni azért, mert kritikusak a hazájukkal szemben. Májusban például arról írtunk, hogy a német rendőrség nyomozást indított, miután két száműzött orosz állampolgár, egy újságíró és egy aktivista rosszul lett egy berlini találkozó után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!