Fényes nappal lőtték le Szófiában Bulgária egy korábbi elnökjelöltjét

2023. augusztus 16. – 22:48

Másolás

Vágólapra másolva

Fényes nappal lelőttek egy bolgár üzletembert Szófia egyik külvárosában szerdán – közölte a bolgár rendőrség.

Az MTI híre szerint a fővárosban ismeretlen elkövetők által lelőtt Alekszej Petrov a helyszínen életét vesztette. A halálos áldozat társaságában lévő nőt szintén lőtt sebbel a sürgősségi osztályra szállították. Az előzetes eljárás megkezdődött, a rendőrség jelenleg a gyilkosság helyszínét vizsgálja.

A 61 éves Petrov már korábban is volt gyilkossági kísérlet célpontja, legalább kétszer. Az egykori karatebajnok és nemzetbiztonsági ügynök a kommunizmus elbukása után otthagyta rendőri állását, és saját vállalkozásba kezdett. Üzletének fellendülése után, 2002-re már több mint ötven vállalatnál töltött be különböző pozíciókat.

2010-ben letartóztatták bűnözői csoport vezetéséért, amelynek számlájára zsarolást, kábítószer-kereskedelmet, pénzmosást és adóelkerülést is írtak. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték, végül felmentették, a következő évben pedig elindult az elnökválasztáson.

Az elmúlt években Petrov az ország egyik legnagyobb biztosítótársaságát vezette. A Nemzetbiztonsági Állami Ügynökség (DANSZ) vezető tanácsadója is volt, és egy ideig közgazdaságtant is tanított az egyetemen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!