Zelenszkij: Az oroszok szándékosan támadták a mentőalakulatokat Pokrovszkban

2023. augusztus 9. – 08:13

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kedd esti videóbeszédében azzal vádolta az orosz erőket, hogy a kelet-ukrajnai pokrovszki rakétatámadás során szándékosan civileket, mégpedig az első rakéta becsapódása után kiérkező mentőalakulatok tagjait vették célba. Zelenszkij szerint az oroszok célja az volt, hogy minél nagyobb károkat és fájdalmat okozzanak.

„A sebesültek között van két gyerek, egyikük állapota súlyos. A neve Mikita, mindössze 11 éves, 6. osztályos tanuló. Mielőbbi gyógyulást kívánok mindenkinek, aki ennek az újabb orosz támadásnak az áldozata lett. Több rakétacsapás is volt. A második csapásra akkor került sor, amikor a mentési művelet megkezdődött. Ez a terroristák szándékos döntése volt, hogy a legnagyobb fájdalmat és kárt okozzák. Oroszországot ezért felelősségre kell vonni, bárhogyan is alakuljanak az események, a terroristákat el kell ítélni” – mondta Zelenszkij.

A Donyeck megyei várost hétfő este érte támadás. Az Iszkander típusú ballisztikus rakéták, amelyek 40 perccel követték egymást, kilenc- és ötemeletes épületeket, lakóházakat, egy szállodát, vendéglátóhelyeket, üzleteket és közigazgatási épületeket rongáltak meg. A második rakéta a katasztrófavédelem és a mentőegységek kiérkezése után csapódott be. A támadásban legalább kilencen meghaltak és 82-en megsebesültek.

Zelenszkij egyúttal bejelentette, hogy az idei Krími Platform elnevezésű csúcsot augusztus 23-án rendezik. A kezdeményezést 2021-ben indította az ukrán külügyminisztérium válaszul a Krím félsziget Oroszország általi annexiójára és más biztonsági kihívásokra.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!