Családi ház emeletébe fúródott egy autó Amerikában

2023. augusztus 9. – 06:13

Másolás

Vágólapra másolva

Különös baleset történt a pennsylvaniai Lewistown városában múlt hétvégén: egy szürke Toyota Corolla egy családi ház emeletébe csapódott vasárnap.

A kocsit a 20 éves Evan Miller vezette, aki csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta az ütközést, saját lábán szállt ki az autóból. A mentők azért a helyi kórházba szállították kivizsgálásra. A pennsylvaniai állami rendőrség megállapította, hogy a baleset „szándékos cselekmény” volt, ezért vádat emeltek Miller ellen – írta a Washington Post.

„Ez az, amit az ember csak a filmekben lát” – mondta Sam Baumgardner, a helyi önkéntes tűzoltóság ügyintézője, aki részt vett a mentési munkálatokban. Hozzátette, hogy a baleset idején szerencsére senki sem tartózkodott az emeleten, így senki sem sérült meg súlyosabban. Baumgardner elmondta, hogy az autó lehozása körülbelül három órát vett igénybe, utána pedig egy nagy ponyvával takarták be a házon tátongó lyukat.

A hatóságok vizsgálják, hogy pontosan hogyan történt a baleset, a jelek arra utalnak, hogy a sofőr nagy sebességgel ráhajtott egy vízátvezető csatorna szélére, és ez dobta a levegőbe az autót. Az állami rendőrség nem osztott meg további részleteket az balesetről, így azt sem árulták el, hogy Miller ismerte-e az ott élő családot. Annyit közöltek, hogy súlyos testi sértéssel, gondatlan veszélyeztetéssel és rongálással is gyanúsítják. Ha elítélik, akár öttől húsz évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!