Az ukrán hadügy szerint sikeresen haladnak délen és visszatartják az oroszokat keleten

2023. augusztus 9. – 11:52

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeres védekezést folytat az ukrán hadsereg az orosz csapatokkal szemben a keleten található Kupjanszknál, ahol az ukrán hadügyminisztérium szerint az ellenség támadócsoportokat alakított és megpróbált előrelépni, de nem járt sikerrel, írja a Guardian.

Mint arról Hanna Maliar védelmi miniszterhelyettes beszámolt, az ellentámadás során továbbra is heves harcok zajlanak Bahmut térségében. Itt az oroszok ugyancsak sikertelenül próbálják visszaszerezni az utóbbi hetekben elveszített pozícióikat, míg délen a tavaly februárban megtámadott Ukrajna védelmi erői részleges sikereket értek el az elmúlt napokban.

Maliar hozzátette, az ukrán csapatok mindkét régióban jelentős személyi, illetve eszközbeli veszteségeket okoztak az oroszoknak, így sikerült csökkenteni támadó- és védekezőképességeiket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!