Nem találtak robbanóanyagot a zaporizzsjai atomerőmű területén

2023. augusztus 5. – 17:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ nukleáris felügyelő szervezete pénteken közölte, hogy nem talált robbanóanyagot az orosz kézben lévő dél-ukrajnai Zaporizzzsja atomerőmű területén, amelyhez egy hónappal korábban hozzáférést kért.

Július 4-én az ukrán hírszerzés állította, hogy Oroszország robbanóanyagra emlékeztető tárgyakat helyezett el az atomerőmű két reaktorépületének tetején. Ezt az oroszok teljes képtelenségnek neveztek, azt állították, hogy Ukrajna lekapcsolta a zaporizzsjai atomerőművet ellátó távvezetéket, és azt is részletesen taglalták, hogy szerintük valójában az ukránok akarnak atomkatasztrófát előidézni precíziós rakétákkal, drónokkal és piszkos bombákkal.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, amely többször is figyelmeztetett arra, hogy a közeli katonai összecsapások potenciálisan nukleáris katasztrófát okozhatnak, másnap közölte, hogy elengedhetetlen a két blokk tetejéhez és a turbinacsarnokok egy részéhez való hozzáférés. A következő hetekben frissítéseket adott ki, hogy ezeken a területeken nem találtak robbanóanyagra utaló jeleket, kivéve a kerületen kívüli aknákat, amelyek úgy tűnik, nem jelentenek veszélyt az erőmű biztonságára.

A zaporizzsjai atomerőmű körüli dolgokról itt írtunk részletesen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!