Brit hírszerzés: Az oroszok alig 200 méterre a román határtól is támadást hajtottak végre

2023. augusztus 4. – 10:08

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint Oroszország azért kezdett csapásokat mérni az ukrajnai Izmajil dunai kikötőjére, mert „megnőtt a kockázatvállalási hajlandósága a NATO-területek közelében végrehajtott támadásokra” – írja a Guardian.

A brit védelmi minisztérium napi hírszerzési tájékoztatójában azt írta, hogy
az elmúlt két hétben Oroszország több hullámban hajtott végre csapásokat ukrán dunai kikötők ellen iráni gyártású, egyirányú támadásra alkalmas, pilóta nélküli légi járművek (OWA-UAV-k, azaz kamikaze drónok) használatával. Ezzel nagy valószínűséggel a nemzetközi hajózást igyekeznek arra kényszeríteni, hogy a kikötőkön keresztüli kereskedelmet megszüntessék.

Az OWA UAV-k a román határtól 200 méterre lévő célpontokra is csapást mértek, ami tehát Oroszország kockázatvállálásának növelésére utalhat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!