Az orosz védelmi miniszter meglátogatta az orosz csapatokat a fronton

2023. augusztus 4. – 09:25

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter ellátogatott egy ukrajnai harci zónába, hogy ellenőrizzen egy parancsnoki állást, és magas rangú katonatisztekkel is találkozott – közölte a hadsereg pénteken.

Fotó: Russian Defence Ministry / Reuters
Fotó: Russian Defence Ministry / Reuters



Sojgu tájékozódott a fronton kialakult helyzetről, és – ahogyan a hadsereg közleménye fogalmazott – „köszönetet mondott a parancsnokoknak és a katonáknak a sikeres támadó műveletekért” a kelet-ukrajnai Limanban. Azt nem közölték, hogy a látogatás mikor történt.

A televíziós felvételeken látható volt, amint Sojgu az ukrajnai központi katonai egység vezetőjének, Andrej Mordvicsevnek a jelentését hallgatja. Ezután azt is láthattuk, amint a miniszter beszállt egy svéd CV90-esbe, „a harcok során elfoglalt számos páncélozott jármű egyikébe” – állt a hadsereg közleményében.

Sojgu legutóbb június végén járt a fronton, a Wagner-csoport sikertelen lázadása után – írta a Guardian.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!