Szexuális zaklatással és testszégyenítéssel vádolja három volt táncosa Lizzót és csapatát

2023. augusztus 2. – 10:26

Másolás

Vágólapra másolva

Három volt táncosa többek között szexuális zaklatás és ellenséges munkahelyi környezet miatt beperelte Lizzo Grammy-díjas amerikai énekesnőt, írja a BBC. A három volt táncos, Arianna Davis, Crystal Williams és Noelle Rodriguez közösen nyújtotta be kedden Los Angelesben a keresetet, ami szexuális, vallási és faji zaklatás, diszkrimináció, bántalmazás és hamis fogva tartás vádját is tartalmazza.

A táncosok azt állítják, hogy „szexuálisan becsmérlő viselkedés elviselésére” kényszerítették őket, és nyomást gyakoroltak rájuk, hogy 2021 és 2023 között szexshow-kban vegyenek részt.

Egyikük, Arianna Davis azt állítja, hogy Lizzo egy amszterdami éjszakai klubban arra kényszerítette, hogy fogja meg az egyik előadó mellét. Davis először ellenállt, majd végül teljesítette a popsztár kérését, mert attól tartott, ha nem így tesz, az árthat a jövőjének a csapatban. Lizzo volt táncosai azt is állítják, hogy a popsztár menedzsmentjétől nem kapták meg rendesen a fizetésüket, azt állítják, hogy a heti fizetésüknek csak 25 százalékát ajánlották fel nekik a turnén kívüli időszakokra, míg más előadók 50 százalékot kaptak, pedig arra is kérték őket, hogy ne dolgozzanak más projekten, amíg turnén vannak.

Lizzo eddig nem reagált a vádakra.

Kicsoda Lizzo?

A 35 éves Lizzo Melissa Viviane Jefferson néven született Detroitban, ő a világ egyik legsikeresebb énekese, többszörös Grammy-díjas, idén az év felvételéért járó díjat kapta meg az About Damn Time-ért. Zenéjének egyik fő témája az elfogadás, a sokszínűség, megjelenésével és plus size táncosaival is az önelfogadást, az önszeretetet és a testpozitivitást hirdeti. Nemzetközileg akkor vált ismertté, amikor 2019-ben fellépett a Coachella fesztiválon, majd 2020-ban a Vogue címlapján is szerepelt. Egyébként ő énekli a nagyot kaszáló Barbie-film egyik betétdalát, a Pinket is, de szerepelt A Wall Street pillangói című filmben is Jennifer Lopezzel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!