2023. május 29. – 13:45
Jennifer Lopez minden: táncos, színésznő, zenész, divatikon, üzletasszony, a nagybetűs Szupersztár – egy igazi díva, aki közben csak Jenny Bronxból. Az 53 éves multitalentum a kilencvenes években robbant be, és egy ideje már a másodvirágzását éli. 2019-ben A Wall Street pillangóiban nyújtotta karrierje legjobb alakítását, a 2020-as Super Bowl félidejében minden idők egyik legemlékezetesebb és legnézettebb műsorát hozták össze Shakirával, tavaly ősszel pedig egyfajta hollywoodi tündérmese részeként házasodott össze Ben Affleckkel, szentesítve a kétezres években születő Bennifer fogalmát. Legújabb filmje, a Netflixen nemrég debütáló Anya túl középszerű lett ahhoz, hogy akcióhősnőt faragjon belőle, de J.Lo amúgy is ritkán szerepel a kvalitásaihoz méltó filmekben. Talán nem véletlen, hogy nem szokás őt színészként komolyan venni – holott hamarabb hódította meg a jegybevételi toplistákat, mint a zeneieket.
Ma J.Lo elsősorban popsztárként él a köztudatban, aki időnként filmekben is szerepel, pedig először színészként tört a csúcsra a kilencvenes években. A kétezres évek második felétől aztán Hollywood parkolópályára került az életében, és inkább a zenére, majd a gyereknevelésre helyeződött a hangsúly. A Wall Street pillangóival jött elismerés viszont úgy tűnik, új löketet adott Lopez filmes karrierjének: az Anya másfél éven belül a harmadik főszerepe, és sorakoznak a készülő projektjei is. Bár a kritika éltette az alakítást és Oscart jövendöltek neki A Wall Street pillangói sztriptíztáncos bűnözőjének megformálásáért, végül jelölést sem kapott. Ezt sokan úgy könyvelték el, hogy az Akadémia egyszerűen nem tekint igazi színésznőként Lopezre. Az ezzel kapcsolatos csalódottságának maga a sztár is hangot adott a Super Bowl-fellépés apropóján készített Halftime című netflixes dokumentumfilmben, ami szintén azt a narratívát erősíti, hogy
bár J.Lo minden idők egyik legjövedelmezőbb popkultikonja, máig küzdenie kell azért, hogy valódi művészként tekintsenek rá.
Ahogy a Jenny from the Block című gigaslágerében is megénekelte, J.Lo szerény anyagi helyzetű Puerto Ricó-i családba született, és a többségében spanyol ajkúak által lakott New York-i városnegyedben, Bronxban nevelkedett. Az előadói tehetsége korán megmutatkozott, ötévesen már ének- és táncórákra járt, a középiskolában pedig a sport, különösen a gimnasztika és az atlétika iránti affinitása is megmutatkozott. Amikor végzősként megkapta első filmszerepét a My Little Girl című kis költségvetésű drámában, az élmény arra sarkallta, hogy a szülei ellenkezésére fittyet hányva otthagyja a főiskolát és a szülői házat, és Manhattanbe beköltözve kezdje el építeni a szórakoztatóipari karrierjét.
Először a tánctudásával sikerült kitűnnie: 1991-ben a New Kids on the Block együttes háttértáncosa lett, majd ugyanebben az évben bekerült a Wayans testvérek által írt In Living Color című televíziós szkeccsműsor tánctársulatába. Első nagyobb filmszerepét az Ápolónők Mexikóban 1993-as tévéfilmben kapta, majd pár évre rá már olyan nagy rendezők kevéssé sikeres filmjeiben tűnt fel, mint Francis Ford Coppola (Jack) Bob Rafelson (A nyakék nyomában) és Oliver Stone (U Turn – Halálkanyar). Elkezdték megtalálni azok a szereptípusok, amelyek a későbbi karrierjét is jellemezték: a kemény zsaru, a romantikus lelkű komika, a manipulatív femme fatale.
De az igazi áttörést az egyik legnagyobb latino ikon megformálása jelentette.
A tejano zene királynője, a mexikói-amerikai Selena Quintanilla-Pérez nagyon fiatalon lett elképesztően népszerű a latin-amerikai közösségben és éppen a csillogó nemzetközi karrier előtt állt, amikor 23 éves korában lelőtte őt a saját rajongói klubjának elnöke. A tragédia után mindössze két évvel, 1997-ben már el is készült a róla szóló életrajzi film, a Dalok szárnyán, és a Selenát megformáló Lopez lett az első latin-amerikai származású színésznő, akinek egy filmszerepért kapott gázsija elérte az egymillió dollárt – ráadásul egy Golden Globe-jelölést is kapott érte.
Bár voltak olyan Selena-rajongók, akik ellenezték, hogy nem mexikói színésznő kapta a szerepet vagy nem tartották kellően hitelesnek az énekesnő ábrázolását, Lopez remekül ötvözte a saját és Selena színpadi karizmáját. A filmet nézve nemcsak azt könnyű megérteni, hogy miért őrültek meg az emberek Selenáért és milyen hatalmas veszteség volt a korai halála, de az is magától értetődőnek tűnik, hogy Lopeznek is jól állna a zenei karrier. A filmben nem ő énekelt, mégis ez a szerep inspirálta arra, hogy kipróbálja magát ezen a területen is.
A menedzsere először nem örült az ötletnek és próbálta lebeszélni, mondván, nem fogják többé komolyan venni színészként, ha kiad egy popzenei albumot. Lopez nem hallgatott az aggályokra, és 1999-ben megjelent debütáló albuma, a bronxi metróvonalról elnevezett On the 6. A pop, R&B és latin-amerikai zenei műfajokat vegyítő album több dala is uralta a slágerlistákat.
Egyszerre sztár a moziban és a rádióban
A Dalok szárnyán után újabb ígéretes alakítást nyújtott Steven Soderbergh Mint a kámfor című krimijében egy notórius bankrabló (George Clooney) és egy elhivatott rendőr (Lopez) kapcsolatáról, akik menthetetlenül vonzódnak egymáshoz, miközben egyiküknek börtönbe kellene juttatnia a másikat. Soderbergh csavaros és szórakoztató rendezése Lopez filmográfiájának egyik legjobbja; a kémia közte és Clooney között azóta is legendás, és különösen felértékelte az utókor, ahogy a mainstream hollywoodi filmek egyre inkább erotikamentessé váltak.
A vőlegénybe beleszerető esküvőszervezőről szóló 2001-es Szeretném, ha szeretnél a családbarátabb románc irányába terelte a karrierjét. Ismét rekordot döntött: ugyanekkor kiadott második, J.Lo című albumával ő lett az első női előadó, akinek egy időben szerepelt az albuma a slágerlisták, a filmje pedig a mozis jegybevételi toplista élén. Bár volt pár merészebb szerepválasztása, mint például a sorozatgyilkos elméjébe költöző pszichológus A sejt című sci-fiben (legendás félrefordítás egyébként a magyar cím, az eredeti The Cell, és sokat segít ennek dekódolásában, hogy a kulcsfontosságú helyszíne egy üvegfalú cella) vagy az erőszakos férje elől gyerekével menekülő anya a Most már elég!-ben, a kétezres évek ügyeletes romkomhősnőjeként nagyobb sikert tudott aratni.
Annak ellenére, hogy számos nemzetiséget játszott el filmekben a kubaitól a mexikóin át az olaszig, Lopez számára mindig is az identitása fontos része volt a származása, és ezt még ebben a könnyed műfajban is érvényesíteni tudta. A Szeretném, ha szeretnél esküvőszervezőjeként, az Álmomban már láttalak szobalányaként, illetve az Anyád napja menyeként is a társadalmi elitbe helyezve képviseli a nem fehér munkásosztálybeli nőt. Karakterei rendszeresen találják szembe magukat vékony szőke rivális nőkkel, akik mellett még inkább hangsúlyosabb J.Lo származása és telt alakja – különösen a híresen nagy feneke –, ami elmondása szerint számos szerep elnyerését hiúsította meg karrierje kezdetén.
Pop- és filmsztár, plusz divatikon és üzletasszony
Lopez internettörténelmet írt a 2000-es Grammy-díj-átadón, amelyen egy mélyen dekoltált zöld Versace ruhában jelent meg, amelyre olyan sokan kerestek rá a Google-on, hogy ez inspirálta a képkereső funkció megszületését. A rá következő évben már saját ruhamárkát hozott létre, kifejezetten teltebb alakú nőknek szánt termékekkel, emellett az egyik legjövedelmezőbb híresség által piacra dobott parfümmárka is az övé. Ekkoriban alapította meg a produkciós cégét is azzal a céllal, hogy latin-amerikai nők számára segítsen helyet biztosítani Hollywoodban – ebbe saját magát is beleértve, hiszen számos filmjét jegyzi producerként is.
Az első látványos törést a karrierjében a Gengszterrománc okozta 2003-ban, ami a Mint a kámfor teljes ellentéte mind a főszereplők közötti szexuális feszültség, mind az általános minőség tekintetében. Pedig J.Lo ennek a forgatásán jött össze (először) Ben Affleckkel, csakhogy ezt a romantikus fellángolást nem sikerült filmre vinni. A Gengszterrománc bemutatója idejére már el is jegyezték egymást, és mindenki kedvenc celebpárosa lett „Bennifer”, úgyhogy jól jelképezi, mennyire rettenetesen rossz film, hogy még így is megbukott a mozikban.
A Gengszerrománc nem vetett véget ugyan a színészi karrierjének, de ezekben az években Lopez megtapasztalhatta a szupersztárság hátulütőit, mivel a bulvárlapok egyik kedvenc, de nem sok jóindulattal kezelt alanya lett. A bulvármédia élvezettel csámcsogott a magánéletén, például a szakításán Affleckkel, a kinézetén, vagy éppen az állítólagos hatalomittasdíva-viselkedésén. Lopeznek a szexizmus mellett a rasszizmussal is meg kellett küzdenie, és az elképesztő népszerűséget törvényszerűen a tehetségét megkérdőjelező hangok felerősödése követte. És nemcsak a színészetével, hanem az énekesi képességeivel és a zenéje minőségével kapcsolatban is. Lopezt a saját bevallása szerint az idegösszeomlás szélére sodorta a negatívvá váló megítélése.
Az évtized második felére – szupersztár mércével mérve – jócskán visszavett a szereplésből, főként magánéleti okokból: 2004-ben házasodtak össze a szintén Puerto Ricó-i származású Marc Anthony énekes-színésszel, akivel tíz évig voltak házasok és két gyerekük született (egy ikerpár, Emme Maribel és Maximilian David). Ebben az időszakban J.Lo a családjára összpontosított, és bár nem vonult vissza teljesen, egyfajta visszatérésként élte meg ő is és a közvélemény is, amikor 2011-ben ő lett az American Idol tehetségkutató tévéműsor új, azonnal közönségkedvenccé váló zsűritagja. Pedig erről is próbálták lebeszélni, mondván, a műsorban való szereplés után senki nem fogja őt komolyan venni – nem mintha ekkoriban elárasztották volna a szerepajánlatok.
A zenei karrierje elég szépen felfutott a következő években olyan új gigaslágerekkel, mint az On the Floor és az Ain’t Your Mama, illetve a Las Vegas-i többéves koncertsorozata is rendkívül jövedelmező volt. Bár a filmes szerepek is megszaporodtak, a középkorú női lét nehézségeit középpontba helyező vígjátékai (Ilyen a formám, Álommeló) és a nem kopott szexuális vonzerejét kiaknázó thrillerek (Parker, A szomszéd fiú) sem tették érdemben vissza Hollywood térképére.
Majd jött A Wall Street pillangói 2019-ben, Lopez karrierjének talán legmeglepőbb és mindenképp legmerészebb szerepválasztása. Nem csak azért, mert már az első jelenetében zsebkendőnyi ruhában rúdtáncol – ami egyébként már önmagában is eszméletlenül ütős belépő. A valódi sztorin alapuló filmben Lopez alakítja a sztriptízbárba kuncsaftként érkező dúsgazdag bankárokat altatóval elkábító, és őket több ezer dollárral megkopasztó táncos csapat főkolomposát. A végtelenül karizmatikus és ellentmondást nem tűrő Ramonának a csapdába csalt férfiak és a bűnrészessé váló nők sem tudnak ellenállni, és Lopez sokrétű alakításában egy olyan karaktert ismerünk meg, aki egyszerre inspiráló, ahogy kizsákmányolt szexmunkásként hadat üzen a kapitalizmus nyerteseinek és felemeli nőtársait, egyszersmind félelmetes bűnvezér is.
Ezzel a filmmel Lopez megkapta azt a momentumot, amire a színészi karrierjének szüksége volt, de azóta megint elkezdte eltékozolni a tehetségét, olyan, jó ötletre épülő, de középszerűen vagy egyenesen pocsékul kivitelezett filmekre, mint a zenei karrierjét a sztoriba építő Vegyél el, a romkomot az akcióval vegyítő Shotgun Wedding és legutóbb az Anya, amiben gyilkológép veteránként tanítja túlélésre a bűnbanda által üldözött lányát a vadonban. Nem egyértelmű, hogy Lopezt azért nem veszik elég komolyan színészként, mert nem játszik jó filmekben, vagy azért nem játszik jó filmekben, mert nem veszik elég komolyan színészként. Valószínűleg mindkettőben van igazság.
Bár a világ egyik legismertebb sztárja esetében furcsa alulértékeltséget hangoztatni, de a J.Lóról kialakult követelőződíva-imázs mögé nézve egy olyan self-made nőt találunk, aki tényleg nem felejtette el, honnan jött, és nemcsak a környezete, de saját maga elé is brutális elvárásokat állít, hogy utána meg is ugorja őket. Ha mások nem is, ő nagyon is komolyan veszi a hivatását, és bízunk benne, hogy ez a jövőben ez több A Wall Street pillangóit, és kevesebb Anyát fog hoz magával.
(Fontosabb forrásaink: Variety, The Ringer, BBC, Paste Magazine, Savoir Flair, The List)
