Oroszország korlátozza a hajók és repülőgépek áthaladását a Kercsi-szorosban

2023. augusztus 2. – 19:00

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország korlátozza a hajók és repülőgépek áthaladását a Kercsi-szorosban – jelentette be szerdán az orosz védelmi minisztérium. Hogy pontosan miért van szükség az intézkedésre, azt nem közölték.

Közleményükben azt írtak, hogy a szorosban tilos a horgonyzás, a dokkolás, és emberek sem tartózkodhatnak a vízben. Ugyanakkor a korlátozás nem vonatkozik a nappali órákban a kercsi kikötőbe tartó hajókra. Hozzátették, hogy a Fekete-tenger felől közlekedő hajók számára külön ellenőrzési területet hoztak létre a szorosban.

A Krím félsziget és Oroszország között húzódó, az Azovi-tengert a Fekete-tengerrel összekötő keskeny szoros az elmúlt hetekben ismét a háború középpontjába került. Két héttel ezelőtt a kercsi híd elleni támadás két halálos áldozatot követelt, Oroszország Ukrajnát tette felelőssé a támadásért, de Kijev tagadta, hogy bármi köze lenne hozzá.

(Sky News, TASZSZ)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!