El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Katonai puccs zajlik Nigerben, elfogták az elnököt

2023. július 27. – 06:53

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda óta az elnöki gárda tagjai tartják fogva a nyugat-afrikai Niger elnökét, a 2021-ben demokratikusan megválasztott, Franciaország és más nyugati országok támogatását élvező Mohamed Bazoumot, miután az országban katonai puccs kezdődött. A felkelés szervezői az állami televízióban jelentették be, hogy eltörölték az alkotmányt, felfüggesztették az állami intézmények működését és lezárták az ország határait, olvasható a BBC összefoglalójában.

Tévés beszédben Amadou Abdramane, a hadsereg szóvivője kilenc egyenruhás katona előtt azt mondta, hogy a védelmi és biztonsági erők úgy döntöttek, véget vetnek a rezsimnek, a puccsot a rossz biztonsági és gazdasági helyzettel magyarázták.

Amadou Abdramane ezredes beszél egy televíziós nyilatkozat során – Fotó: Télé Sahel / AFP
Amadou Abdramane ezredes beszél egy televíziós nyilatkozat során – Fotó: Télé Sahel / AFP

A beszédben Niger összes külső partnerét arra kérték, hogy ne avatkozzanak be, egyúttal jelezték, hogy az ország légtere és szárazföldi határai a helyzet stabilizálódásáig le lesznek zárva, valamint este 10 és hajnali 5 óra közt kijárási tilalmat vezettek be.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyilatkozatában támogatásáról biztosította a fogva tartott elnököt, és a tévés beszédet követően a szabadon bocsátását követelte. Csatlakozott hozzá António Guterres ENSZ-főtitkár is, akik beszélt Bazoummal, és felajánlotta neki a szervezet teljes támogatását a mostani helyzetben.

A BBC részletesen ír arról is, hogy Vlagyimir Putyin Oroszország befolyásának kiterjesztésére törekszik Afrikában, csütörtökön pedig afrikai vezetőket fogad Szentpéterváron. A nyugat-afrikai Ecowas elnevezésű gazdasági szervezet közleményében kijelentette, hogy a leghatározottabban elítéli a Nigerben zajló erőszakos hatalomátvételi kísérletet.

Niger védelmi minisztere, Alkassoum Indattou június végén járt Magyarországon, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel egyeztetett a két ország közti fejlesztési, gazdasági és biztonsági megállapodás kidolgozásának részleteiről. A két miniszteregy védelmi együttműködési megállapodásról szóló szándéknyilatkozatot is aláírt.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!