Édesanyja szerint fiának elmehetett az esze, amikor nevetve átszaladt Észak-Koreába

2023. július 19. – 08:28

Másolás

Vágólapra másolva

Testi sértéssel vádolták, ezért is küldték el a hadseregtől azt az amerikai katonát, aki kedden nevetve szaladt át Észak-Koreába, írja a BBC az AFP értesülései alapján. Travis King ellen még 2022 szeptemberében indult nyomozás testi sértés miatt, amiért két hónapot töltött egy dél-koreai börtönben.

A 23 éves katonát július 10-én engedték szabadon, majd a hatóságok a Szöulhoz közeli Incshoni nemzetközi repülőtérre vitték, hogy feltegyék egy Amerikába tartó repülőgépre. Miután a leszerelt katona kikerült kísérői felügyelete alól, meglógott a repülőtérről, és az Észak-és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezet felé vette az irányt, ahol részt vett egy szervezett kiránduláson. Mint írtuk, egy szemtanú szerint King hangosan felnevetett, aztán beszaladt több épület közé. Mint mondta, a határon tartózkodó katonák néhány másodperc alatt reagáltak, de eleinte senki nem tudta, hogy mi történt. Elsőre ő is azt hitte, hogy csak valami rossz viccről van szó, de a férfi nem jött vissza, és innentől gyorsan elszabadultak a dolgok.

King édesanyja, Claudine Gates az ABC Newsnak azt nyilatkozta, hogy megdöbbent, amikor megtudta, hogy fia átszökött Észak-Koreába. A BBC azt írja, Gates egy amerikai televíziós csatornának azt mondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy fia ilyesmit tegyen, szerinte „elment az esze.”

Isaac Taylor ezredes, az Egyesült Államok koreai erőinek szóvivője azt nyilatkozta, hogy King feltehetően őrizetben van Észak-Koreában, a helyzetre az amerikai haderő az észak-koreai hadsereggel együttműködve próbál megoldást találni, írja a CNN.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!