Szijjártó: A harmadik világháború kitörésének esélye közelebb van, mint valaha
2023. július 18. – 07:26
Ez a bejegyzés egy közvetítés része.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában szólalt fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
A külügyminiszter arról beszélt, szomszédos államként Magyarország továbbra is kiáll a mihamarabbi ukrajnai béke mellett, és minden bírálat és támadás ellenére ekként fog tenni a jövőben is.
„Egy szomszédos ország, egy olyan nemzet képviselőjeként, amelynek tagjai áldozatául esnek ennek a háborúnak, továbbra is a mielőbbi béke mellett szeretnék érvelni, noha értem, hogy ez nem áll teljesen összhangban a fősodorbeli állásponttal. És továbbra is így fogunk tenni, akkor is, ha az álláspontunkért bírálni és támadni fognak bennünket” – jelentette ki.
Szerinte a béketárgyalások esélyei napról napra romlanak, ahogy egyre több fegyver érkezik Ukrajnába. „Minél tovább tart a háború és minél több fegyver érkezik, annál több ember hal meg, annál súlyosabbá válik a pusztítás. Azt szeretnénk, ha a nemzetközi közösség több békét szállítana a szomszédságunkba, mint fegyvert” – mondta.
Szijjártó az élelmiszer-ellátás biztonságának fontosságára is kitért. Szerinte az ellátási zavarok nagyon könnyedén eredményezhetnek súlyos biztonsági kihívásokat, és globális kihatásokkal is járhatnak, például újabb migránshullámokban teljesülhetnek ki, amelyek a terrorfenyegetést is növelhetik.
Szerinte a globális biztonság az utóbbi nyolcvan évben most van a legrosszabb állapotban.
„Nyílt és szégyentelen utalások történnek nukleáris arzenálokra, kapacitásokra, és a harmadik világháború kitörésének esélye közelebb van, mint valaha” – mondta.
Beszélt arról is, hogy a világ szerinte sebes léptekkel száguld az ismételt blokkosodás irányába, márpedig ezzel Közép-Európának nagyon rossz emlékei, tapasztalatai vannak.
(Facebook, MTI)