Rengeteg trükkel vesznek rá minket, hogy többet költsünk a neten, mint akarunk

2023. július 18. – 18:56

Másolás

Vágólapra másolva

A reklámok mindig is manipulatívak voltak, de az internet lehetőségei még inkább rátettek egy lapáttal, és az online vásárlásoknál érdemes még körültekintőbbnek lenni, mert bárhol leselkedhet ránk egy csapda, derül ki a Deutsche Welle videójából.

Az átverések vagy csúsztatások, amelyeket nevezhetünk kétes gyakorlatoknak vagy sötét mintáknak, több vonulat köré csoportosíthatók.

Előfordulhat, hogy a szolgáltatók titokban raknak terméket az online piactereken a kosarunkba, de gyakori az időnyomással való manipulálás. A „már csak két szobánk van”, vagy még „öt percig él a kedvezményes ajánlat” típusú hirdetéseket jobb helyből átugrani.

Több vásárlásnál fizetésnél bukkannak elő rejtett költségek, de a zavaros megfogalmazás is gyakori trükk. Ahogy az is, hogy nehéz megszüntetni előfizetéseket, jó részben azért, mert nagyon értékes adatszolgáltatók is vagyunk.

Jelenleg még kormányok és civil jogvédők is sokat vitáznak róla, hogy mi számít törvényesnek és mi csalásnak a felsorolt gyakorlatok közül, de addig is, míg ez eldől, jobb óvatosnak lenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!