Észak-Korea ballisztikus rakétákat lőtt ki

2023. július 12. – 05:42

Észak-Korea ballisztikus rakétákat lőtt ki
Utasok várják a vonatukat Szöulban a tévé előtt, amely az Észak-Korea keleti partjainál kilőtt ballisztikus rakétáról szóló híradót közvetíti július 12-én – Fotó: Kim Hong-Ji / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétákat lőtt ki, jelentették japán és dél-koreai tisztviselők – írja a BBC.

A japán parti őrség közölte, hogy a rakétát helyi idő szerint 9 óra 59 perckor indították el, és 11 óra 15 perckor zuhantak a Japán-tengerbe. Phenjan azután indított rakétákat, hogy megtorlást ígért az Egyesült Államoknak az állítólagos amerikai kémrepülőgépek észak-koreai akciója miatt. A hét elején még azzal is fenyegetőztek, hogy lelövik az összes ilyen „kémrepülőt”.

Washington már korábban elutasította a vádakat, mondván: a katonai akció összhangban van a nemzetközi joggal. A most kilőtt rakétákról Japán és Dél-Korea is azt állítja, hogy azok olyan nagy hatótávolságú eszközök, amik akár teljes kontinensek felett is képesek áthaladni. Ezek a rakéták olyanok lehetnek, amelyekkel akár az Egyesült Államok szárazföldi részét is elérhetné Észak-Korea.

Phenjan legutóbb márciusban lőtt ki több rakétát is Japán felé, ekkor Kim Dzsongun arról beszélt, hogy országának készen kell állnia egy „mindent elsöprő nukleáris ellentámadásra”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!