Tizenkét tonnányi lefoglalt csapdából építettek hegyet ugandai vadőrök

2023. június 29. – 22:34

Másolás

Vágólapra másolva

Az orvvadászat Afrika néhány vidékén még most is iparszerűen zajlik, ezt mutatja a lefoglalt csapdákból összehordott halom is, amelyet ugandai vadőrök púpoztak fel.

Az elmúlt tíz évben összesen 47 tonnányi medvecsapdát és hurkot gyűjtöttek össze a vadőrök Ugandában, mondta a Guardiannak az Ugandai Természetvédelmi Alapítvány alapítója, Michael Keigwin.

A képen látható csapdahegy csupán 12 hónap termése a Murchison Falls Nemzeti Parkban, egyszerre mutatja meg a vadőrök állhatatos munkáját és azt, hogy az orvvadászat folyamatosan fennálló problémát jelent. A hegy alján azok az úgynevezett medvecsapdák vannak, amelyekkel nagyobb vadakra, elefántra, vízilóra vagy oroszlánra vadásznak, azokra pedig a kisebb állatokra használt hurokcsapdákat halmoztak. A csapdák hatástalanítása is megtörténik majd, a nemzeti park új épületeinek alapjaiba kerülnek majd.

Bő tíz év alatt a nemzeti parkban sikeres természetmegőrzési és helyreállítási munkák zajlottak, több védett állatfaj populációja növekedésnek indult, de az elmúlt évek aláásni látszanak a megkezdett munkát. A Covid-járvány miatt elmaradtak a turisták és a tőlük remélt bevételek, majd a Nílus áradása pusztította el helyiek terményeit. Az elszegényedés miatt még többen kezdtek csapdákat állítani, hogy eladják a húst, az elefántagyarat vagy bekapcsolódjanak az állatkereskedelembe. A csapdák bárkit megfognak, aki beléjük lép, így a vadőröket is képesek megsebesíteni vagy csonkolni.

Az orvvadászat elsődleges célpontjai a vízilovak, Keigwin szerint a nemzeti park vízilovainak 60 százalékát az elmúlt néhány évben a húsukért és agyarukért vitték el. Úgy véli, akkor van esélye visszaszorítani az orvvadászatot, ha virágzik a turizmus, ami munkahelyeket és pénzt biztosítani a helyieknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!