Ártatlannak vallotta magát a volt tengerészgyalogos, aki addig szorította egy ordítozó férfi nyakát a New York-i metrón, amíg az megfulladt

2023. június 29. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

Daniel Penny szerdán ártatlannak vallotta magát a manhattani bíróságon Jordan Neely meggyilkolásának ügyében – írja a BBC.

A 24 éves volt amerikai tengerészgyalogos május elején fojtotta meg a New York-i metróban a 30 éves, afroamerikai Neelyt. Neely ismertnek számított a metrózók körében, Michael Jackson-imitátorként ugyanis rendszeresen szórakoztatta a közönséget a Times Square-i aluljáróban. A mentális problémákkal küzdő, évek óta hajléktalanságban élő férfi május elején összetűzésbe került az utasokkal. Az F vonalon járó metró egyik szerelvényében fel-alá járkált, ordítozott, és arra panaszkodott, hogy szomjas és éhes. Arra továbbra sincs semmilyen bizonyíték, hogy Neely fizikailag megtámadta és bántotta volna az utasokat, egy ponton azonban többen megpróbálták lefogni.

Köztük volt Penny, aki a földre teperte Neelyt, hátulról lefogta, és 2 perc 55 másodpercig szorította a karját a nyakára. Az esetet több utas végig videózta, senki nem avatkozott közbe.

Amikor elengedte, Neely teste már ernyedt volt. Később az orvosszakértő megállapította, hogy a férfi halálát a nyakára helyezett nyomás okozta, és gyilkosságnak minősítette az esetet. Pennyt május 12-én tartóztatták le.

Neely halála újabb tiltakozáshullámokat indított, demonstrálók lepték el a New York-i metrót. A tiltakozók szerint az eset újabb bizonyíték a fekete bőrű és mentális betegségekkel küzdő emberekkel szemben tanúsított túlzott erőszakra.

A férfi ellen szerdán hirtelen felindultságból elkövetett gyilkosság miatt emeltek vádat. Ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönt is kaphat. Penny a bíróságon ártatlannak vallotta magát és önvédelemre hivatkozott.

Daniel Penny elhagyja a tárgyalótermet a New York-i bíróságon 2023. június 28-án – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images / AFP
Daniel Penny elhagyja a tárgyalótermet a New York-i bíróságon 2023. június 28-án – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images / AFP

A férfi a meghallgatása előtt és után sem nyilatkozott az újságíróknak, de korábban a közösségi médiás oldalán azt írta az eset kapcsán, hogy nem állt szándékában megölni a férfit.

„Féltettem magam, de körülnéztem, ott voltak a nők és a gyerekek, ő meg az arcukba kiabált és fenyegette őket. Egyszerűen nem tudtam ülve maradni” – írta.

Az ügyvédei szerint jó esély van arra, hogy nem fogják elítélni. „Nincs olyan élő, lélegző ember Manhattanben, aki ne tapasztalta volna meg annak egy változatát, amit nemcsak Daniel Penny, hanem mások is átéltek abban a metrókocsiban” – mondta az újságíróknak a férfi védője, Thomas Keniff.

A tárgyalás októberben folytatódik.

Jordan Neely halála miatt tiltakozók a New York-i Collect Pond Parkban 2023. május 24-én – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images / AFP
Jordan Neely halála miatt tiltakozók a New York-i Collect Pond Parkban 2023. május 24-én – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images / AFP

Jordan Neely egyedül élt. Az apjával eltávolodtak egymástól, édesanyja erőszakos körülmények között halt meg 2007-ben. A nőt megfojtották, holttestét néhány nappal később egy bőröndben találták meg egy út mellett New Jersey-ben. Az akkor 14 éves Jordan az anyja akkori barátja ellen tanúskodott a bíróságon. Fiatalkora óta mentális problémákkal küzdött. Amerikai sajtóhírek szerint 42-szer tartóztatták le, többek között bliccelés és kisebb értékű lopások miatt, de egyszer azért is, mert megtámadott három nőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!