Az oroszok szerint használhatatlanná vált az Ukrajnát és a Krím félszigetet összekötő híd

2023. június 23. – 19:31

Másolás

Vágólapra másolva

A Dél-Ukrajnát az elcsatolt Krím félszigettel összekötő híd súlyosan megrongálódott, és jelenleg használhatatlan – közölte pénteken Herszon régió Moszkva által beiktatott kormányzója.

Vlagyimir Szaldo szerint az orosz fennhatóság alatt álló Csonhar hidat mintegy 20 napig lezárják a forgalom elől. „A híd nagyobb károkat szenvedett, mint azt eredetileg gondoltuk” – mondta Szaldo, hozzátéve, hogy a javítások folyamatban vannak. A dél-ukrajnai területet még két másik híd is összeköti a félszigettel, így a közlekedés nem lehetetlenült el teljesen.

Csütörtökön orosz tisztviselők közölték, hogy egy ukrán csapás megrongált egy hidat, amely összeköti az Oroszország által 2014-ben Ukrajnától elcsatolt Krímet az ukrajnai Herszon régió egy részben Moszkva által tartott részével. Szaldo korábban azt mondta, hogy Ukrajna a britek által szállított Storm Shadow cirkálórakétákkal csapott le a hídra. A rakéta becsapódásáról felvétel is készült:

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!